Monostori Hugó: A Sínai hegyen
Monostori Hugó: A Sínai hegyen
Ma úgy emlékszem, szikla volt alattam.
A lába végtelen mélységbe omlott,
Lenéztem és egy örök pillantban
A mélység messze kékje szertebomlott.
A lába végtelen mélységbe omlott,
Lenéztem és egy örök pillantban
A mélység messze kékje szertebomlott.
És láttam távol, hogy pihen a föld:
Lent városok, s buzgó földek feküdtek,
Mint fáradt társak, melyeket betölt
Nyugalmuk és áldása Istenüknek.
Lent városok, s buzgó földek feküdtek,
Mint fáradt társak, melyeket betölt
Nyugalmuk és áldása Istenüknek.
És láttam, hogy itt fenn magamban állok,
Égtől, földtől, álomtól elhagyottan
És láttam messze tőlem a világot
És nagy tüzet láttam a csillagokban.
Égtől, földtől, álomtól elhagyottan
És láttam messze tőlem a világot
És nagy tüzet láttam a csillagokban.
Szemem előtt, mint tűzkígyó kilobbant
Egy gondolat, s ez volt, hogy én ma lettem,
Úr enmagamnak és a csillagokban
Írva vagyon, hogy másoknak születtem.
Egy gondolat, s ez volt, hogy én ma lettem,
Úr enmagamnak és a csillagokban
Írva vagyon, hogy másoknak születtem.
