ALAKSZA AMBRUS: A VÁNDOR VISSZANÉZ
ALAKSZA AMBRUS: A VÁNDOR VISSZANÉZ
Eljön az óra, hogy
megcsókolom anyáim kezét
s halk szóval mondom:
«elmegyek.»
Mind-mind áldásukat adják
és símogatják csapzott hajam:
«eredj fiam, emlőink édes tejének
gyermeke.»
És zokogni fogok régi szomorúsággal,
mert jön az óra, hogy
megszorítom apáim kezét
s mondom: «elmegyek.»
Az öregült ajkak megreszketnek
s fáradt szókat susognak:
«eredj fiam,
gyötrődő éjszakáink vigasztaló dala,
menj békével.»
És könnyes ujjongással ölelem testvéreimet
és búcsúzó csókkal áldom gyermekeimet:
ők nézni fogják távozásomat,
mint tavaszi égen a nyugvó napot…
S én ott leszek a piros felhők között,
a mosolygó, vidám föld felett
csillaghazámban,
hogy lássam azokat, kik tőlem születtek
és bennem élnek örökké.
megcsókolom anyáim kezét
s halk szóval mondom:
«elmegyek.»
Mind-mind áldásukat adják
és símogatják csapzott hajam:
«eredj fiam, emlőink édes tejének
gyermeke.»
És zokogni fogok régi szomorúsággal,
mert jön az óra, hogy
megszorítom apáim kezét
s mondom: «elmegyek.»
Az öregült ajkak megreszketnek
s fáradt szókat susognak:
«eredj fiam,
gyötrődő éjszakáink vigasztaló dala,
menj békével.»
És könnyes ujjongással ölelem testvéreimet
és búcsúzó csókkal áldom gyermekeimet:
ők nézni fogják távozásomat,
mint tavaszi égen a nyugvó napot…
S én ott leszek a piros felhők között,
a mosolygó, vidám föld felett
csillaghazámban,
hogy lássam azokat, kik tőlem születtek
és bennem élnek örökké.
