ALAKSZA AMBRUS: SZEMÜNKÖN TÚL MILLIÁRD A MÁS VILÁG
és a bokrok terjengő illat-gőzét,
látom a föld sűrű, lomha leheletét
és a szemem körültapogatja a fák ráncos kérgét
és a szemem körülsettengi az ágak torz hajlásait
és megízlelem ujjaimmal a nedves mohát
s az ódon házak szögleteit.
látom a fény s az árnyék villongását
a lég morajló hullámain;
látom, érzem, reszketem a termés gyöngyöző gyönyörét,
hogy borzong, kéjeleg, vonaglik minden…
néha egy férfi siet felém,
néha egy gyermek fut messze tőlem,
néha egy lány, néha egy asszony álmélkodik
és oly szép a szemük –
és szemükben különös, más világot rejtenek,
hol csak arc vagyok, rövid tünődés, kósza emlék…
és a szemem körültapogatja a fák ráncos kérgét
és a szemem körülsettengi a távozó arcok pirosságát
s az ódon házak szögleteit,
így ízlelgetem az öröm mézét,
mikor egy lány, mikor egy asszony álmélkodik
és szép a szemük.