BABITS MIHÁLY: BAUMGARTEN FERENC ÉS ALAPÍTVÁNYA

Full text search

BABITS MIHÁLY: BAUMGARTEN FERENC ÉS ALAPÍTVÁNYA
Egy ember halt meg, aki igazi író volt: azaz a Szellem Embere. Mert mi más az író? noha különös és barbár kort élünk, ahol még a Toll sem áll mindig a Szellem pártján. Nem a Tollnak, hanem a Szellemnek élni: belső életet jelent; zárkozott, nemes és előkelő életet; – s ennek a halottnak élete ilyen volt.
Szerencsés messzeségben élt, távol minden szélsőségtől, magas ideálok szolgálatában.
Keveset írt; nem széles, hanem belsőséges hatásra számítva. A Szellem Embere “magányossá válik”, – hogy magát a Halottat idézzem – nála a “Névtelen Órák vívják ki jogukat”, amelyet másoknál elhomályosít “a drámai és kifelé ható lelki mozzanatok egyetlen érdeke”. – Magányosság! de micsoda magányosság ez, mely a legnagyobb szellemekkel köt össze, valami szent testvériségben, időn és téren fölül! Mimóza-lélek, mely becsukódik egy durva ujj érintésére: de kitárja magát lég és ég minden éltető áramának. Ez a freemasonry segíteni is tud testvérein; ez a mimóza cselekvésre képes.
Franz F. Baumgarten németül írt. Művei a nagy áramokban úsznak, melyek Európa szellemének életét teszik; szent áramok! De Baumgarten Ferenc magyar ember volt: egy szomorú ország kertjének gyermeke, melynek fiai annyiszor szomjaznak hősen és hasztalan, elepedve, e szent Áramok felé! A magyar író tragikus helyzete talán Péterfy Jenő sorsában vált először problémájává Baumgartennek; akihez világnézetében és egész lelkialkatában közel tudta magát. A mimóza-lélek különös rokonszenvvel érezhette át a Szellem Emberének sorvasztó küzdelmét a durva élettel, mely ellensége a Szellemnek. Hol borzasztóbb ez a küzdelem, mint Magyarországon? Hazánk a virágokat hajtó szikla: nagy tehetségek és sívár közöny hona; s tehetségeink összetörnek a Politika végleteiben, a klikkek hálóiban, a megalkuvások útvesztőiben, melyektől anyagi eszközök hijján nem bírják magukat függetleníteni. “Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat”: – nem véletlen talán, hogy erről a földről szállt el ez a sóhaj! hol az Irodalom madarai vérző s gyakran tehetetlen szárnyakkal vergődnek az Ujságírás drótsövényei közt.
Ismerte-e Baumgarten a magyar író helyzetét? Ha nem ismerte, bizonnyal megérezte. Így támadt hatalmas alapítványa; szívből támadt, a Szellem és a Magyar Szellem sorsával való törődésből és együttérzésből: amilyent csak Annál lehet elképzelni, akinek egész élete a Szellem életébe olvadt. Nem a “tehetség jutalmazásáról” van itt szó; nem is könyöradományokról, apró nyomorok pillanatnyi enyhítésére. Szabadságról van szó, függetlenségről és munkalehetőségről a Szellem számára.
“Oly komoly törekvésű magyar írók hathatós támogatása, akik csakis eszményi célokat szolgálnak és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek”, – ekként jelölte meg Baumgarten alapítványának célját. Mily pontos rátapintás ez a mondat arra, ami irodalmunk igazi életszükséglete, s hogy úgy mondjam, egyetlen orvossága! S mily jelentőssé válhat szellemi életünkben ily fordulat, mely lehetőséget ad, hogy mindig legyen néhány magyar író, a legkiválóbbakból, aki anyagi gond nélkül akár évekig dolgozhat egy munkán, akit nem hajt a pénzkeresés sürgős és kegyetlen kényszere, s aki fenntartás és megélhetésének veszélyeztetése nélkül írhatja minden irányban azt, ami szívén fekszik; egyszóval, akinek ajtajánál nem ül szögezett szuronnyal az Éhség, a szigorú rabtartó.
E nagyszerű lehetőségek, e nemes törődés, e körültekintő céltudatosság, e mindenben a szükségletekhez szabott rendelkezés, mely keményen megadja az irányt s kellő szabadságot hagy a részletekben a körülményekhez való alkalmazkodásra: mindenkép megérdemlik, hogy meghajtsuk zászlónkat a szerény és nemes élet előtt, melynek bucsúját jelentik s örök emlékévé válnak.
Mily nagy dolog, mily tökéletes önzetlenség, az életben a halálutániakkal törődni! Arról gondoskodni “aki helyünkre áll”, visszavonult egyszerűségben szerényen és szótlanul készítni a jövőt, melyet már látni sem fogunk, örök útat csinálni az Élet árkai és göröngyei között, hogy e barbár században is nyugodtan indulhasson el az isteni utas: a Szellem utasa!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi