ERDÉLYI JÓZSEF: ÁLOM SASOKKAL
ERDÉLYI JÓZSEF: ÁLOM SASOKKAL
Sasokkal álmodtam az éjjel:
kalitkába fogott sasok,
aranytollu nagy szárnyasok
egy társukat szakgatták széjjel;
szárnyuk viharában megöltek
egy szelid, ezüsttollu sast,
mely mint ködös tél a tavaszt,
éj a Napot, őrözte őket.
kalitkába fogott sasok,
aranytollu nagy szárnyasok
egy társukat szakgatták széjjel;
szárnyuk viharában megöltek
egy szelid, ezüsttollu sast,
mely mint ködös tél a tavaszt,
éj a Napot, őrözte őket.
Eltünt a sasfogó kalitka,
végtelenné tágult a tér;
ezüst toll és fekete vér:
maradt csak látomásom titka;
csak egy fehér lap, melyre gyorsan
egy láthatatlan kéz vetett
öldöklő, vádas betüket,
hogy ébren is csak azt olvassam. –
végtelenné tágult a tér;
ezüst toll és fekete vér:
maradt csak látomásom titka;
csak egy fehér lap, melyre gyorsan
egy láthatatlan kéz vetett
öldöklő, vádas betüket,
hogy ébren is csak azt olvassam. –
– Áruló! – olvasom fejemre.
– Áruló? – Rebegem a szót,
s tiltakozok, tiltakozok
és arany nap ragyog szemembe,
s arany sasszárnyat bont szivemben
a hit: hogy égi hatalom
akarja, hogy minden dalom
lelkek szabadságáért zengjen…
– Áruló? – Rebegem a szót,
s tiltakozok, tiltakozok
és arany nap ragyog szemembe,
s arany sasszárnyat bont szivemben
a hit: hogy égi hatalom
akarja, hogy minden dalom
lelkek szabadságáért zengjen…
