ILLYÉS GYULA: ANYÁNK
ILLYÉS GYULA: ANYÁNK
Térdedről gurulva milyen messziről látlak már kis anyám!
– ahogy kiszaladtam féltő kezeidből, – mint nyögő gally, melynek
gyümölcsét kicsapja a hirtelen vihar: kezed utánam nyúlt, majd az
égre lebbent,
az úti por sodró habjairól még visszatekintettem, a kerités mellett
álltál integetve –
kék hegyek s füstölgő városok emelték lengő ingekből titkos karjaikat.
– ahogy kiszaladtam féltő kezeidből, – mint nyögő gally, melynek
gyümölcsét kicsapja a hirtelen vihar: kezed utánam nyúlt, majd az
égre lebbent,
az úti por sodró habjairól még visszatekintettem, a kerités mellett
álltál integetve –
kék hegyek s füstölgő városok emelték lengő ingekből titkos karjaikat.
Tiszta szemeiddel fürkésztem a föld s ég összegomolyodó véres
utvesztőit
és néztem hátrálva a fellobbant veszélyt mely szívedig rezzent –
komor uccák során bujkáltam, vittem rohanva lázamat
és a bujtogatás petroleumbaáztatott rossz-szagu csóváját
s gyulltam végezetül
magam is sercegő, önemésztő lánggá, mint vad szerelemben,
egy meg-megroppanó barrikád tetején.
utvesztőit
és néztem hátrálva a fellobbant veszélyt mely szívedig rezzent –
komor uccák során bujkáltam, vittem rohanva lázamat
és a bujtogatás petroleumbaáztatott rossz-szagu csóváját
s gyulltam végezetül
magam is sercegő, önemésztő lánggá, mint vad szerelemben,
egy meg-megroppanó barrikád tetején.
Leestem, fölkeltem, megtöröltem kormos arcom átkozódva –
nem beszélek erről, szomorú szőléke, mit tehetnél már te,
mit tehettél volna,
igen, sokat sirtam… te az esti istállóban a fejőkén ültél?
s homlokod a szelid
tehén oldalához hajtva Máriával társalogtál messzi fiad érdekében?
mint olvasó-szemet huzogatva a jó vigaszt csobogtató rózsaszin tőgyeket.
nem beszélek erről, szomorú szőléke, mit tehetnél már te,
mit tehettél volna,
igen, sokat sirtam… te az esti istállóban a fejőkén ültél?
s homlokod a szelid
tehén oldalához hajtva Máriával társalogtál messzi fiad érdekében?
mint olvasó-szemet huzogatva a jó vigaszt csobogtató rózsaszin tőgyeket.
Minden hajnalban új-új alagutból léptem ki, tisztára
mosdottam a szelek friss lehelletében s törölköztem a nap édes kendőibe,
ilyenkor gyakran eszembe jutottál –
egy mosolyt láttam rándulni a nyugvó nap körül, mosolyodat,
egy lány áttetsző szemében, futottam utána,
a csillagok alatt aludtam s aludtam karokban, mint földben,
s reád emlékeztem.
mosdottam a szelek friss lehelletében s törölköztem a nap édes kendőibe,
ilyenkor gyakran eszembe jutottál –
egy mosolyt láttam rándulni a nyugvó nap körül, mosolyodat,
egy lány áttetsző szemében, futottam utána,
a csillagok alatt aludtam s aludtam karokban, mint földben,
s reád emlékeztem.
Nagy-nagy kerülővel megtértem most hozzád, látod ilyen lettem,
öledből szakadva messze kanyarogtam, hiába füleled éji mormolásom,
nem feledhetem már amiket megláttam, romokon és vérben tisztuló
mezőkön csobog képzeletem,
ma még itt vagyok, ládd, apritom a fát, de estefelé ujból szimatolva
nézek kelet s nyugat felé,
fejem kemény kék kötényedbe hajtom, – feledd el szegény,
kis babonáidat!
öledből szakadva messze kanyarogtam, hiába füleled éji mormolásom,
nem feledhetem már amiket megláttam, romokon és vérben tisztuló
mezőkön csobog képzeletem,
ma még itt vagyok, ládd, apritom a fát, de estefelé ujból szimatolva
nézek kelet s nyugat felé,
fejem kemény kék kötényedbe hajtom, – feledd el szegény,
kis babonáidat!
Kit nagy magányodban, üres éjszakádban csillagnak fogantál,
elárvult nénike,
s aki két melledből századok szomját és sós panaszait szivta éhes szájjal:
csillapithatatlan szivvel megy, megy fiad hegyeken, völgyeken,
napon s századokon,
szomorúságával nem fér a világba –
szomorúságával s sűrű álmaival, melyeket gyötört testedből hallgatott.
elárvult nénike,
s aki két melledből századok szomját és sós panaszait szivta éhes szájjal:
csillapithatatlan szivvel megy, megy fiad hegyeken, völgyeken,
napon s századokon,
szomorúságával nem fér a világba –
szomorúságával s sűrű álmaival, melyeket gyötört testedből hallgatott.
