ILLYÉS GYULA: HIVATLAN VENDÉG
ILLYÉS GYULA: HIVATLAN VENDÉG
Hallgattam a messzi búgást és megálltam… reggel félve léptem bús városotokba!
futó zápor mosta előttem az uccát, – mögöttem szivárvány,
alattam a kék ég ragyogott a nedves köveken s usztatta felhőit elébem –
szédülten lépdeltem hű fellegeimen s Dávidként már lantot kivántam, húrokat…
futó zápor mosta előttem az uccát, – mögöttem szivárvány,
alattam a kék ég ragyogott a nedves köveken s usztatta felhőit elébem –
szédülten lépdeltem hű fellegeimen s Dávidként már lantot kivántam, húrokat…
De friss gondolatim, mik otthon mint fürge hempergő kiskutyák
Szaladtak szaglászva előttem, füleltek, s visszakanyarodva
rám-rámcsahintottak hogy nevetnem kellett –
ijedten s szűkölve bujtak itt lábamhoz.
Szaladtak szaglászva előttem, füleltek, s visszakanyarodva
rám-rámcsahintottak hogy nevetnem kellett –
ijedten s szűkölve bujtak itt lábamhoz.
Megálltam és vártam… fejem fölemelve vártam, hogy egy percre visszahúzódik majd
e zaj mint az apály… s utat nyit… egy percre meglazul e forgó
fájdalom és én víg kiséretemmel mint büszke követség előre léphetek
s tiszta hangomon mint iskolás elmondom: ki küldött e karddal…
e zaj mint az apály… s utat nyit… egy percre meglazul e forgó
fájdalom és én víg kiséretemmel mint büszke követség előre léphetek
s tiszta hangomon mint iskolás elmondom: ki küldött e karddal…
Szívem elfogult volt s ölelésre vágyó mint az utazóé
midőn a hajó már a part felé farol, s gépei dohogó
lármája elnémul… és fut hangtalanul ezer szívdobogás
habjain, kipirult várakozók felé és ütődve megáll –
midőn a hajó már a part felé farol, s gépei dohogó
lármája elnémul… és fut hangtalanul ezer szívdobogás
habjain, kipirult várakozók felé és ütődve megáll –
Így úsztam felétek állván tanácstalan’ felhőim tetején
kutyáimmal és madaraim forgó glóriájával… és nézem fátylas szemmel –
– Akit senki se várt, fogadjátok jól őt, a meghatott utast!
Hágjatok lábára, nyüzsgő gyermekek! Menj véletlen’ neki, szemérmes hajadon!
kutyáimmal és madaraim forgó glóriájával… és nézem fátylas szemmel –
– Akit senki se várt, fogadjátok jól őt, a meghatott utast!
Hágjatok lábára, nyüzsgő gyermekek! Menj véletlen’ neki, szemérmes hajadon!
Ó és te, jó öreg! aki befogadtad, ki bölcs pillantással békítgeted arca durva torzulását
Szemed bizsergető melegével aki letörlöd homloka nem egy borulását
vendégeljed csak őt! tolj pohárt elébe, – lám már felejtgeti
próbáltatásait, – s kellő biztatgatás s kellő kortyok után
Szemed bizsergető melegével aki letörlöd homloka nem egy borulását
vendégeljed csak őt! tolj pohárt elébe, – lám már felejtgeti
próbáltatásait, – s kellő biztatgatás s kellő kortyok után
torkát köszörüli… – Hallga, tétovázva
felsuhan egy ének egy holdfényes úton
ballagó juhászról, ki megáll s égre néz…
és fiára gondol… száll a dal, kilebben
a nyitott ablakon és hirdeti házad jóhírét az éjben!…
felsuhan egy ének egy holdfényes úton
ballagó juhászról, ki megáll s égre néz…
és fiára gondol… száll a dal, kilebben
a nyitott ablakon és hirdeti házad jóhírét az éjben!…
(1929 március.)
