ERDÉLYI JÓZSEF: CSATORNA

Full text search

ERDÉLYI JÓZSEF: CSATORNA
Egy Köröstől más Körösig,
faluk mellett, tanyák között,
a síkon át, melyet a hegy
mint jó kertész, úgy öntözött,
nádak-erek szántott helyén,
földek felett jó magasan,
két gát vonul az ég alatt
egyhangulag, unalmasan;
egymás mellett, jó szorosan
s úgy mendegél köztük a víz,
mint tekergő betyár, akit
két pandur a sötétre visz;
közreveszi, viszi-viszi,
egyenesen, egyenesen,
két pandur a szegénylegényt,
nem hagyja elbúcsúzni sem…
Nincs ártere, csak feneke;
nincs sodra, csak folyása van.
Forrása nincs; honnan-hová:
két víz között bizonytalan.
Bádogkakast a háztetőn
kénye szerint forgat a szél;
alá s felé forgatja öt
kisebb-nagyobb árvízveszély.
Felette mint vas nyaktiló,
rozsdásodik egy-egy zsilip.
Vízmester nyit rajta eret
s ő a szomjas rétre folyik.
Uraságok halastavát
látja vízzel bőségesen;
s jön-megy a két folyó között
alázattal, szép csendesen.
Télen hideg, nyáron meleg;
áll szinte, mint egy pocsolya.
Nincs kövecse, homokja csak
s iszapja és pállott sara.
Iszapjában bőven terem
béka és gyöngyháztekenő;
színe alatt a zöld hínár
lappangó bús erdeje nő,
amely alá folyami hal, –
a potyka is csak ívni jár;
porontyait falja csuka,
rágja csíbor és csíkbogár.
Síma tükrén molnárka fut
s mint megannyi süllyedt csónak,
fel és alá, fel és alá
vízibolhák bukdácsolnak.
Tenyész benne szípó nadály,
nyüzsög benne álca, lárva;
szúnyogfelhő kél belőle,
maga fujja, maga járja
panaszdalát, éhkoptáncát,
szomjasan az embervérre,
mezítlábas gyerekeknek
vakarászó gyötrelmére, –
este szúnyog, nappal fényes
szárnyú szitakötőlepke.
Száll sebesen, fehér hassal
belebeleszánt a fecske,
mintha mását szeretgetné,
csalfa mását a víz tükrén;
vízikígyó kap utána,
a sás közül, irígykedvén.
A gát tövén sásliliom
terem kardot és buzogányt;
kopját ingat és a vízen
átgázolni készül a nád,
fel fut reá a folyondár
s nyitja fehér trombitáit,
fészket köt a nádirigó
s fujja sértő gúnynótáit.
Beljebb halvány, nagyvirágú
nefelejtsek ábrándoznak,
elszakadnak néha és kék
szigetekben tovaúsznak,
mint kisfiúk, kik elvágynak,
menni, menni, messzeföldre
s mint életunt szép leányok,
szégyenüket vízbeölve.
De nem mindig ilyen csendes
a csatorna. Ő is árad,
az áradó Körösökkel,
szűköli a mentő gátat.
Vigyázni kell őreá is,
tán még jobban őreája:
ő a zúgó áradások
levezető csatornája
s nincs ártere, csak feneke,
mely ha nincs jól kikotorva
ha gátait nem ápolják,
veszedelmes a csatorna.
Kotorják is az iszaptól,
emelik is fel a gátat,
állítnak rá mikor baj van,
parasztokat, katonákat.
Szánt-vet a nép évről-évre,
a két Körös bárhogy árad:
levezeti a csatorna.
De jaj, mindhiába fárad:
úgy felveti, úgy kiönti
házából most az adósság,
mint az árvíz hajdanában,
s nincs igazság, nincs orvosság;
teremhet a föld busásan,
búzájával gátat tölthet,
tejjel-vajjal, mézzel-borral
Dunát-Tiszát-Marost önthet,
Tátrát, tengert varázsolhat
az alföldi csonk határra, -
nincsen ára életének!
Munkájának nincsen ára!…
Tenger volt itt hajdanában
s tenger van itt újra, tenger, -
keserűség, nyomorúság
óceánja mindent elnyel;
nyomorúság vízözönje
a tornyokat felülhágja
s új világgal hitegetve
leng az álmok délibábja,
új világgal, melynek partját
a ma élő el nem éri,
de van aki más fejéből
hegyet rakva még reméli…
Más reméli, hogy hazáját
édenkertté varázsolja,
száz meg ezer csatornával
s nem lesz többé úr és szolga.
Fut a vonat, fut a hajó;
szánt-vet-arat-csépel-őröl,
sző-varr a gép s jaj a népnek,
amely nem tud az időről,
aki nem tud verset futni,
akit mások megelőznek,
eltipornak s háborúban
és békében is legyőznek;
jaj a népnek, amely nem tud
sem harcolni, sem békülni,
sem mederben megmaradni,
gátak közül sem kitörni;
jaj a népnek, amely nem tud
ura lenni önmagának, -
lesz cselédje, rabszolgája,
utólsója a világnak!…

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi