MÓRICZ ZSIGMOND: A ZSIDÓ LÉLEK AZ IRODALOMBAN
MÓRICZ ZSIGMOND: A ZSIDÓ LÉLEK AZ IRODALOMBAN
Most olvastam el Komor András: «Fischmann S. Utódai» c. regényét.
Ez a könyv egy fiatal írónak első regénye. Az író eleinte csak versekkel próbálkozott, ami azt jelenti, hogy lelki életének titkait leste. Ez a lelki élet, bár nem ismerem eléggé, azt a benyomást tette rám, hogy egyszerű lélek őszinte, fájdalmas gondolataival van tele. Fáj neki a világ, a lehetetlenség, vagyis az élet és önmaga.
Most megírta első regényét, amely egy egészen új embert mutat. Valakit, aki nyitott szemmel nézte egész életében az embereket, a dolgokat s most folyamatos, biztos és építő prózában mondja el, amit szorgalmas felszívásban megismert.
A könyv, mint regény is érdekes és jelentékeny, de van egy kvalitása, amely szinte kordöntő jellegűvé teszi.
A regény címe: «Fischmann S. utódai». Egy vidéki nagyobb városban egy kereskedő cég harmadik generációjának életét mondja el. Ez a kereskedő család zsidó. Minden vonatkozásban, rokonságában, életszakaszában tiszta zsidóság él együtt. Zsidó élet, zsidó életfelfogás, zsidó világ, zsidó mentalitás.
És ebben van, úgy gondolom, igen nagy jelentősége, hogy ennyire hiánytalanul s hibátlanul zsidó világkép.
A recepciót csak három vagy négy generáció után érte el, látszik, a zsidóság. Csak most kapjuk irodalmilag először a zsidó lelket, gáncs és félelem nélküli írói tollal megírva nálunk. A mult század végén, mikor zsidó írók az irodalomban tehetségük révén elsőrendű szerepet kezdtek elfoglalni, kötelességüknek tartották, hogy keresztény jellegű színt, mázat adjanak alakjaiknak. Csak egy-egy résen villant ki belőlük a zsidóságuk. Mindenféle tipikus keresztény neveket használtak s igyekeztek valami külső csillogással úgy tüntetni fel az életet, mintha nem volna súlya annak a titoknak, hogy a zsidó írók azokat a lelkiségeket, amelyeket közölnek, zsidó életükben szívták fel a Létezésből. Míg végre Kiss József, aki első balladáiban az Arany János balladai világlétét próbálgatta, eljutott a Reb Mayer Litvák alakjáig, melyben ősapját már tisztán és nemesen zsidónak érezte, mondta s énekelte…
A Kiss József bátor és nagyszerű megszólalása a késő öregkorban, visszafelé magyarázta s kimentette addigi költészetének ezt a különös álszínét, de nem okozott a saját kortársai közt erősebb forradalmat. Azután is csak keresztény allegóriákba voltak öltöztetve a zsidó írók művei. Még azok a művek is, amelyek túljutva az ország határán, a nemzetközi, főleg zsidó közönség szeretetét megnyerték. Ez azt mutatja, hogy az egész világon ugyanolyan gátlásokon kellett keresztül törnie magát a zsidóságnak általában.
Komor András már egy olyan generációt képvisel, amely túl van ezen a kényszerű álságon. Nála már egy pillanatra sem érezzük, hogy opportunizmusból meg akar alkudni valamivel, amitől fél, hogy gátolni fogja a közönséggel való kapcsolatát. Hiszen a zsidó olvasó- és nézőközönség belement ebbe a játékba, ő is szükségesnek tartotta, amit a zsidó író művelt: azt, hogy fátyolt kell vetni a multra: hogy a kikeresztelkedés ugyanolyan szükséges, mint a társaságban a frakk fölvétele. Komor András nem veszi fel a frakkot, illetve nem öltözik egy idegen világ kosztümjébe, hogy ezzel érje el a befogadást.
Végig lehet menni a könyvén górcsővel és boncolókéssel, sehol sem találkozunk hazugsággal. Ezek az emberek mind élő és tiszta zsidó egyéniségek s az, aki nem zsidó, a dzsentri, a paraszt, a polgár, mind csak úgy tűnik fel, ahogy a valóságos zsidó életből kifelé fordulva láthatja a zsidó a más felekezetű, vagy fajú embertársát.
Le kell tehát szögezni azt a tényt, hogy ez végre megtörtént. Egy hosszú irodalmi korszaknak, úgy látszik, vége van s az irodalom lelki tisztaságának egy új fázisához ért el a zsidó író.
S amint ide elért, el kell következni annak, hogy ez a hatalmas szellemiség, amit a zsidóság képvisel, őszintén és zavartalanul fejthesse ki lelki tartalmát.
Komor András maga mindenképen méltónak s alkalmasnak látszik arra, hogy ezen a téren kitünő munkát végezzen.
