Schöpflin Aladár: A GYÖNGE NEM • Bourdet vígjátéka a Magyar Színházban
Schöpflin Aladár: A GYÖNGE NEM •
Bourdet vígjátéka a Magyar Színházban
Bourdet vígjátéka a Magyar Színházban
Az elegáns párisi hotel gyémántos, estiruhás, parfőmös szemétdombja. Nemzetenkívüli társaság, nem tartoznak se nemzethez, se társadalmi osztályhoz, hazájuk a pompázó hotelben, moráljuk minden áron jól élni, életideáljuk a pénz és a vele kapcsolatos szerelem, – díszes potrohú bogarai annak a szemétnek, amelyet a háború utáni szélviharok sodortak össze a nagyváros mondaine szórakozóhelyein. Csupa háború utáni variánsai a rasta-típusnak, amerikaiak, spanyolok, isten tudja, milyen származásúak. Csak meg kell látni őket s kész figurák a szatírikus számára. Egy kis túlzást vegyíteni beléjük, annyit, amennyi nélkül nem lehet meg a szatíra, elkeríteni őket a többi világtól, hogy ártalmatlanoknak tünjenek fel, soha ki nem mondani, de mindig éreztetni velük szemben a polgári világ lenéző kritikáját, – a színpadhoz értő s a francia vígjáték hagyományát idegeikben öröklött francia írók nagyon jól tudják, hogy ebből az anyagból, melyről a moralista vésztjósló dörgedelmeket mondana, hogyan kell egy estére való derültséget formálni és megszerezni a nézőnek a vacsora mellé azt a kellemes érzést, hogy ő mégis csak derék, tisztességes, erkölcsös ember, lám milyen silány alakok azok, akik a színpadon mozognak. Bourdet pedig azok közül a franciák közül, akik hozzánk eljutottak, minden kétség nélkül a legjobban érti a vígjátéki mesterséget.
Ma fordult a világ: nem a férfiak futnak a nők után, hanem a nők a férfiak után, a férfi az érték, a nő tartsa el a férfit, a fiúk anyja úgy viszi vásárra fiait a nagy hozományok piacán, mint azelőtt lányaikat a mamák s épúgy megrémül, ha fiaitól azt hallja, hogy dolgozni akarnak, a maguk lábán élni, mint valaha az az előkelő anya, akinek a lánya inkább tanítónőnek akart menni, semhogy odaálljon a jó parthie számára kivetett háló elé csalétekül. Ami e helyzet felállításában túlzás, az a szatírikus túlzása, de milyen finoman és diszkrétül van ez a túlzás beleszőve a bonyodalomba! Az ember folyton érzi, hogy túlzásról van szó és mégis hinni tud a dologban addig az ideig, amíg a színpadon lepereg. Valószerűen szerkesztett valószerűtlenség – ezzel lehet a nagyvárosi közönség szórakozókedvét legjobban megcsiklandozni.
Abban az értelemben, ahogy az ilyen francia stílusú játék jó tud lenni, Bourdet vígjátéka az újabb időben hozzánk került francia vígjátékok között a legjobb. Nem akarja, hogy komolyan vegyék és mégis van benne némi komolyság, felelőtlen emberek felelőtlen dolgait mutogatja, de maga mégse felelőtlen, sőt a nézőt bizonyos jóleső erkölcsi itélet álláspontjára helyezi: emellett kielégíti a polgári közönség irígykedését is, amikor a könnyen, luxusosan élő embereket úgy mutatja be, amint az alantas erkölcsök pocsolyájában strandolnak. A technika majdnem kifogástalan, egy kis nyújtottságot leszámítva, vígan pereg jelenet jelenet után, minden alaknak van legalább egy-két kiugrási alkalma s a színpadnak módot nyújt mulatságos karikatúrák bemutatására. Csak a harmadik felvonásban van némi lankadás, a bonyodalom tulajdonkép már a második felvonás végén ki van bogozva, a harmadik felvonás már csak csomóra köti.
Az előadás a legjobb színpadi munkák közé tartozik a budapesti magánszínházak mai színvonalán. Góth Sándor rendezése a karikatúrára állítja be az egész játékot, de a karikatúra egy vonallal sem túloz. A művészek is hibátlanul megtartják a diszkrét karikatúra fokozatait. Mindig érezni, hogy a játékot egységes rendezői gondolat tartja össze. Színpad, kosztűm olyan gazdag és elegáns, amilyennek a darab atmoszférája kívánja. S a színészek munkájuk legjavát adják, az egész előadás mintha tanubizonyság akarna lenni arra, hogy a színházat csak minden tényező legteljesebb erőfeszítésével lehet mai nehéz helyzetéből kivezetni. Góthné a darab központja s őt már nagyon rég nem láttuk ilyen jónak. Egyetlen alkalmat nem szalaszt el, rendkívüli beszédkészségét, színpadi rutinját a technikai hatás eszközévé tudja tenni. Apró, finom színjátszó ötletek pattognak ki belőle, szórakozottan is éber mimikája néha maga is ellenállhatatlan nevettető hatást tesz. Mellette a nők közül Lázár Mária válik ki, – most már levetett minden dilettáns ízt, megjelenésének szépsége nem öncél többé, hanem színpadi eszköz, játéka, beszéde közel jár a valódi ábrázoláshoz. Mészáros Giza egy a groteszkig menő színpadi karikatúrát mutat be, a szélső végletét az egésznek, torzított stílusában, – nem is lehet máskép játszani a fiatal férfiakra vadászó gazdag öreg nőt. Horváth Elvira, Turay Ida, Zala Karola, Körös Angela is adnak egy kellemes színt az előadás képéhez. A férfiak közül Góth Sándort kell legelől említeni: szédületes rutinja, ötletessége, amely még kezének-lábának mozgatásából is komédiás-hatást tud kihozni, valóságosan élővé teszi a hotel-manager alakját, aki egyúttal a szállóvendégek szerelmi közvetitéseinek ügyét is elintézgeti. A fiatal férfiaknak nem kell egyéb, mint hogy rutinjuk legyen és csinosak, elegánsak legyenek. Ennek Rádai, Berczy és Petheő Zoltán meg is felelnek; az utóbbival most találkozunk először s egyelőre annyit állapíthatunk meg, hogy jó színpadi alakja van. Kitűnő groteszk alakítás Dénes György spanyolja, aki hasztalan igyekszik a gigolo-állapotból gazdag nő férjévé előlépni, s hiába játssza a szenvedélyes spanyolt, csak gigolo marad. A Magyar Színház idei új kurzusára jó előjel ez az előadás.
