Feketeszárú cseresznye – Hunyady Sándor drámája a Vigszinházban
Feketeszárú cseresznye – Hunyady Sándor drámája a Vigszinházban
A békeidők változhatlannak tetsző megállapodottságában az emberek a faj és temperamentum különbségei mellett is megfértek egymással egy kellemes kompromisszumban. A Bácskában legalább így volt, ha egyetértünk Hunyady Sándorral. A gazdag szerb urak közös életformák között, közös mulatozásban, közös nótákkal éltek a magyar gentryvel, személyesen jóbarátságban és ha néha történt tapintatlanság, amely megpiszkálta szerb érzelmeiket, a dolog könnyen elsímult, mielőtt még konfliktus lett volna belőle. Az impréium-változás, a szerbek uralomrajutása aztán felforgatott mindent, színvallásra kényszerítette az embereket és kirobbantotta a kompromisszumok alá fojtott konfliktusokat, összekuszálta vagy széttépte a kétfajta emberek között a régi állapotban szövődött magánéleti szálakat. A nagy állami eseményből magánéleti drámák kerekedtek, – egy ilyen drámát foglalt színművé Hunyadi Sándor. Mindjárt meg kell mondani, tisztább írói ösztönnel tapintott rá Trianon irodalmi felfogásának módjaira, mint az eddigi úgynevezett irredenta-drámák íróinak akármelyike. A témának ilyen megragadásából szinte magától adódik bizonyos objektív látása a dolgoknak s ami még fontosabb, a történéseknek az emberi jellemekre és sorsokra való alapítása.
A közéleti dolgok nagyon ritkán lehetnek drámában fődolgokká. Legfeljebb háttérül szolgálhatnak, a dráma magva az emberek magánéletében, emberi kapcsolataiban van elrejtve. A legnehezebb dolgok közé tartozik a közéleti háttérnek a magánéleti előtérrel való olyan összekapcsolása, hogy a drámai vérkeringésben ne legyen zavar, hogy az egyik átáramoljon a másikba, hogy mindig érezni lehessen a közéletből kiinduló konfliktus átsugárzását a magánéletbe és viszont. Ezt a nehéz szerkezeti problémát Hunyady nagyjában jól megoldotta. A drámai konfliktusnak magva az, hogy Irina, a szerb földesúr felesége és a magyar főszolgabíró közt szerelem van már régóta, melyet ők, a nő férjéhez való ragaszkodásból, a férfi becsületből, elfojtanak, egymás elől is eltitkolnak. Ez a helyzet már szinte konszolidált, maradandó lett volna, ha nem jön az idők fordulása. A főszolgabíró szobájából az új szerb urak leemelik magyarország térképét, őt kiteszik hivatalából, mert nem akarja letenni a hűségesküt. Irina marasztalja, de hiába és a búcsúzásnak ebből a hangulatából lesz köztük az első csók. A két lélek akkor találkozik, mikor a politikai távolság legnagyobb lesz köztük, mikor a szerb Irinának a legnagyobb öröm, ami szerelmesének a legnagyobb katasztrófa. Idáig lassú, de mozgalmas epikai menetben haladt a cselekmény, de most már összesűrűsödik és drámai tempót vesz. Irinát a faji érzés, a megszokás, a konvenció a férjéhez húzza, a szerelem a főbíróhoz: a dráma egész súlyával ő rá nehezedik, a végső állásfoglalás kényszere ő reá esik. S ő állást foglal. A főbíróná házkutatás lesz, meg kell őt menteni. A férj hajlandó volna erre, de Irina heves sürgetése felébreszti féltékenységét, megtagadja a segítséget, mire az asszony elrohan hazulról a főbíróhoz. Állást foglal, asszonyhoz illőt, a szerelem mellé áll. Most már csak a végső kifejlés marad hátra: a férjnek meg kell győződni róla, hogy ebben a harcban ő a legyőzött, az asszony nem csalta meg, tehát bosszút sincs miért állni, az asszony a főbírót szereti, tehát nem tehet mást, mint hogy félreáll. Ez így szép, tiszta dolog, a szereplőket magasabb erkölcsi színvonalra emeli. Csak egy kérdés marad felelet nélkül: mi lesz Irina szerb érzelmeivel az új életben, amelybe kerül? A magánakciót pontosan lezárja az író, az állami akciót csak félretolta. Itt derül ki, hogy a kettőnek összekapcsolása mégsem egészen szerves.
Az író drámaírói érzéke nemcsak a koncepcióban s a darab megszerkesztésében mutatkozik meg, hanem a részletek fűzésében is. Az első felvonás mulatozó jeleneteiben el tudja kerülni az ilyeneknek már unalmassá vált egyformaságát azzal, hogy belefűzi a komoly jeleneteket és hogy a huszártisztek duhaj kedvébe belejátszatja a harctérreindulás akasztófahumorát. Erős színpadi hatás, a világ átfordulását a szemünk elé állítja, hogy az impériumváltozás ünnepét a szerbek ugyanabban a milieuben ülik meg. Tambura és kóló ott, ahol az elébb még cigány és csárdás volt! Az apró kis tréfás jelenetkékben mértéket tart az író, sohasem szakad el a darab komoly hangjától. Ez a hang komoly, de nem komor, van rajta valami fény, amely az író természetének romantikus elemeiből árad. Vannak a darabbak kisebb-nagyobb elcsuszamlások, fölösleges pauzák, de egészben véve tehetséges írónak tisztességes eszközökkel készült munkája, amely a közönség igényeit kegyének lealacsonyító hajhászása nélkül igyekszik kielégíteni.
Különös jótulajdonsága az, hogy alakjai nemcsak színpadi figurák, élet is van bennük. A színészeknek végre egyszer módjukban van igazi embereket játszani. Gombaszögi Frida azt csinálhatja, amiben talán legkitünőbb: a lefojtott indulat elhatalmasodását és végül kiáradását. Irina alakját színekben gazdagon, elmélyedve, meggyőző igazsággal játssza. Teljes értékű alakítást ad. Egyenrangú vele Hegedüs is, különösen a zárójelenetek csaknem szótlan és gesztustalan összeomlásában nagy emberi mélységet tár fel. Törzs Jenő valahogy nincs a maga helyén, nem érezzük azt az érzéki hatást, mellyel Irinát magához vonzza, nem érezzük az alakot élőnek. Egy kis jelenetben kitünő játékot nyujt Gazsi Mariska. Sok kisebb szereplő van még a színpadon, ezek közül Makláry emelkedik ki különös relieffel.
*
