ERDÉLYI JÓZSEF: BEVONULÁS
ERDÉLYI JÓZSEF: BEVONULÁS
A Szabadító csacsin lovagolt.
Könnyű volt néki: az ács fia volt.
Könnyű volt néki: isten fia volt,
nem eshetett őrajta semmi folt.
Az volt, aki volt, királyi dicső,
alázatosan, szamáron is ő;
s az út alatta: virágos mező, –
ember, ünneplő díszbe öltöző.
Könnyű volt néki: az ács fia volt.
Könnyű volt néki: isten fia volt,
nem eshetett őrajta semmi folt.
Az volt, aki volt, királyi dicső,
alázatosan, szamáron is ő;
s az út alatta: virágos mező, –
ember, ünneplő díszbe öltöző.
De nehéz volt a püspöknek, a grófnak,
kit súlyos díszben díszes lovak vontak,
nagy díszhintóban, míg harangok kongtak
s az emberek az útfélen tolongtak.
Nehéz volt néki, meg egy kis gyereknek. –
Szülője mellett állt a kis eretnek
és érthetetlen könnyei eredtek,
láttán a pompás püspöki menetnek…
kit súlyos díszben díszes lovak vontak,
nagy díszhintóban, míg harangok kongtak
s az emberek az útfélen tolongtak.
Nehéz volt néki, meg egy kis gyereknek. –
Szülője mellett állt a kis eretnek
és érthetetlen könnyei eredtek,
láttán a pompás püspöki menetnek…
Ő még nem tudta, hogy mi az a püspök,
a kis csacsi, és napok óta küzdött,
fűtve fejét, mint valami kis üstöt,
azzal, hogy jön, jön, a püspök, a püspök;
és várt valami különös csudát,
a mesékből, – egy nagy fehér kutyát,
amilyen nincs, vagy táltosparipát,
tündért, vagy aranyszőrű barikát,
a kis csacsi, és napok óta küzdött,
fűtve fejét, mint valami kis üstöt,
azzal, hogy jön, jön, a püspök, a püspök;
és várt valami különös csudát,
a mesékből, – egy nagy fehér kutyát,
amilyen nincs, vagy táltosparipát,
tündért, vagy aranyszőrű barikát,
két szarva közt a nappal meg a holddal, –
nem ilyen juhászt ilyen görbe bottal, –
gyászhintót, ülő, maskurás halottal, –
hitessék el, hogy püspök, a bolonddal,
ne ővele!… Ő kiabálni nem mer,
hogy így becsapták, csak áll könnyes szemmel,
fordul anyjához fakadó keservvel,
s mondja csalódva: hisz ez csak ember…
nem ilyen juhászt ilyen görbe bottal, –
gyászhintót, ülő, maskurás halottal, –
hitessék el, hogy püspök, a bolonddal,
ne ővele!… Ő kiabálni nem mer,
hogy így becsapták, csak áll könnyes szemmel,
fordul anyjához fakadó keservvel,
s mondja csalódva: hisz ez csak ember…
Szamáron, Jézus, ha te jöttél volna:
téged megismer az a kisded szolga,
egy szál ingét is levetette volna,
elédterítni mind sárba mind porba, –
s te lehajoltál volna felemelni,
elédültetni őt és ünnepelni,
nem győztél volna lelkével betelni,
arcára áldó csókokat lehelni…
téged megismer az a kisded szolga,
egy szál ingét is levetette volna,
elédterítni mind sárba mind porba, –
s te lehajoltál volna felemelni,
elédültetni őt és ünnepelni,
nem győztél volna lelkével betelni,
arcára áldó csókokat lehelni…
