SÁRKÖZI GYÖRGY: KÖZELEDŐ LÉPTEK
SÁRKÖZI GYÖRGY: KÖZELEDŐ LÉPTEK
Dobd el a villát, testvér, mellyel a füstölgő, nehézszagú trágyát
Teregeted földedre, fázós magoknak vetvén meleg ágyát,
Az égrecsapó vércse után ne figyelj, hajolj fülelve a rögre,
Hétmérföldes lépések közelednek a mélyben dübörögve.
Teregeted földedre, fázós magoknak vetvén meleg ágyát,
Az égrecsapó vércse után ne figyelj, hajolj fülelve a rögre,
Hétmérföldes lépések közelednek a mélyben dübörögve.
Dobd el, testvér, a lapátot, melyről a fekete szén a pirosra
Sercegve, sziszegve hull, mint lázító betűk kigyúlt papirosra,
Ne bánd a kazán dühös dohogását, térdelj le, füled szorítsd a betonra,
Hallod a döngő lépteket, hallod, hogy lüktet a föld lánggal teli gyomra?
Sercegve, sziszegve hull, mint lázító betűk kigyúlt papirosra,
Ne bánd a kazán dühös dohogását, térdelj le, füled szorítsd a betonra,
Hallod a döngő lépteket, hallod, hogy lüktet a föld lánggal teli gyomra?
…Soká már én sem nyugtathatom fejemet kebled kicsi halmán,
Sötét rózsái kigyúltak s szíved dobogása átver a tejszínű, halvány
Bőrön, – szíved dobogása alatt nagy lépteket hallok immár dobogni:
Mennem kell… add a szád, hogy utolsó csókom rá tudjam még mosolyogni.
Sötét rózsái kigyúltak s szíved dobogása átver a tejszínű, halvány
Bőrön, – szíved dobogása alatt nagy lépteket hallok immár dobogni:
Mennem kell… add a szád, hogy utolsó csókom rá tudjam még mosolyogni.
