MARSCHALKÓ LIA: AZ EMLÉK FELSZABADÍT
MARSCHALKÓ LIA: AZ EMLÉK FELSZABADÍT
A tenger mosolyától messze hulltam, föld ölel át öblösen,
Sik teendőim vártáján tompa lesbe merülök, de néha,
Ellankadó karom koszoruit azért az édes multra boritom!
Ilyenkor hullámmézet fal éhem, sürög a moszatszínű
Parton Isten felé a vérem, látom delfinek zafirsikamait,
Szürke rák kavicsidomú potrohát, sziklára kúszó zerge után
Csap képzeletem s elnézem, miként csiszolja egy
Darázs fullánkját a cukros fügefán… Az emlék sirálya
Így röpit át olykor a tél barrikádjain és vágyaim vésője
Már a mirtusz bimbait hasogatja; mályvasziromként
Lilán folyok át a horizont elalvó homlokán és éjjel,
Csillagereszről, elhagyott terheimre letekintek kevélyen!
Sik teendőim vártáján tompa lesbe merülök, de néha,
Ellankadó karom koszoruit azért az édes multra boritom!
Ilyenkor hullámmézet fal éhem, sürög a moszatszínű
Parton Isten felé a vérem, látom delfinek zafirsikamait,
Szürke rák kavicsidomú potrohát, sziklára kúszó zerge után
Csap képzeletem s elnézem, miként csiszolja egy
Darázs fullánkját a cukros fügefán… Az emlék sirálya
Így röpit át olykor a tél barrikádjain és vágyaim vésője
Már a mirtusz bimbait hasogatja; mályvasziromként
Lilán folyok át a horizont elalvó homlokán és éjjel,
Csillagereszről, elhagyott terheimre letekintek kevélyen!
