ERDÉLYI JÓZSEF: EMBER A HÓBAN
ERDÉLYI JÓZSEF: EMBER A HÓBAN
Szürke az ég, fehér a föld,
feketén suhannak,
elátkozott lelkek gyanánt,
a pápista varjak.
feketén suhannak,
elátkozott lelkek gyanánt,
a pápista varjak.
Állnak a fák, mint kísértő,
fehérleples vázak,
gallyaik közt kárörvendő
szelek hahotáznak.
fehérleples vázak,
gallyaik közt kárörvendő
szelek hahotáznak.
Ember cammog ott a hóban?
vagy felemelkedve,
két lábára, odujából
kiugrasztott medve?!…
vagy felemelkedve,
két lábára, odujából
kiugrasztott medve?!…
Nincs itt medve az erdőben:
nem kell megijjedni;
ember az ott, szegény ember, –
könnyü kinevetni.
nem kell megijjedni;
ember az ott, szegény ember, –
könnyü kinevetni.
Oly szomoru: fehér hóban,
ahogy megy, sötéten! –
Ha legalább az árnyéka
menne vele, kéken!…
ahogy megy, sötéten! –
Ha legalább az árnyéka
menne vele, kéken!…
