SÁGI MÁRTA: NEM HISZEM EL:
SÁGI MÁRTA: NEM HISZEM EL:
hogy messze fent
most igazán ott dereng, jégfényben, sötétben
az Északsark,
nem hiszem el reggel, lombos
temetőben, hogy itt most
Apám felett állok,
nem hiszem el a más ember
szenvedését,
nem hiszem el, hogy meg fogok halni
most igazán ott dereng, jégfényben, sötétben
az Északsark,
nem hiszem el reggel, lombos
temetőben, hogy itt most
Apám felett állok,
nem hiszem el a más ember
szenvedését,
nem hiszem el, hogy meg fogok halni
és sokszor, mikor szemben ülsz velem, drága
Barátom s beszélsz hozzám, hirtelen
nem tudom, itt vagy-e valóban,
hátha
üres a helyed és szék sincs ott és
szoba sincs körülöttem,
magamban beszélek
talán álmomban, vagy egy cellában, vagy már a
koporsómban,
vagy egyedül a semmiben
és én vagyok az egyetlen élő ember
és én magam hajtom
magam körül
a világot: halvány, örök lázálmomat
s benne téged.
Barátom s beszélsz hozzám, hirtelen
nem tudom, itt vagy-e valóban,
hátha
üres a helyed és szék sincs ott és
szoba sincs körülöttem,
magamban beszélek
talán álmomban, vagy egy cellában, vagy már a
koporsómban,
vagy egyedül a semmiben
és én vagyok az egyetlen élő ember
és én magam hajtom
magam körül
a világot: halvány, örök lázálmomat
s benne téged.
