ERDÉLYI JÓZSEF: VÁRLAK…
ERDÉLYI JÓZSEF: VÁRLAK…
Szeptemberi nap, délelőtt
zsongó kaptár az egyetem,
fiuk-lányok járnak ki és be, –
vagyok köztük vadidegen,
garaboncás… Én elkerültem
a tudományok templomát,
sose kívántam semmiféle
viaszpecsétes diplomát.
zsongó kaptár az egyetem,
fiuk-lányok járnak ki és be, –
vagyok köztük vadidegen,
garaboncás… Én elkerültem
a tudományok templomát,
sose kívántam semmiféle
viaszpecsétes diplomát.
Kétszerhét éve, jártam itt már,
találgattam hogy mi legyek,
de nem tudtam dűlőre jutni
s gondoltam jobb, ha kimegyek.
Kétszerhét éve s ujra itten,
ahol a bölcseség honol,
itt állok, ülök, járok, várok,
mint egy megéledett szobor…
találgattam hogy mi legyek,
de nem tudtam dűlőre jutni
s gondoltam jobb, ha kimegyek.
Kétszerhét éve s ujra itten,
ahol a bölcseség honol,
itt állok, ülök, járok, várok,
mint egy megéledett szobor…
Várlak… Nézem a lányokat,
kereslek köztük tégedet,
mint rengeteg arckép között
a te legszebb arcképedet,
mint ritka ékszerek között
egyetlen, bűvös darabot, –
várlak, kereslek szüntelen,
mint szabadulást a rabok.
kereslek köztük tégedet,
mint rengeteg arckép között
a te legszebb arcképedet,
mint ritka ékszerek között
egyetlen, bűvös darabot, –
várlak, kereslek szüntelen,
mint szabadulást a rabok.
Mint rossz diák az óra végét,
úgy várom csengő hangodat,
várlak, mint sanyargó vetés
a tavaszi napsugarat,
vagy mint egy súlyos sebesült,
a két lövészárok között,
a drótakadályok előtt,
nyitott érrel, a kötözőt.
úgy várom csengő hangodat,
várlak, mint sanyargó vetés
a tavaszi napsugarat,
vagy mint egy súlyos sebesült,
a két lövészárok között,
a drótakadályok előtt,
nyitott érrel, a kötözőt.
Várlak, mint első gyermekét
az ifju nő, beteg a kést,
bűnbánó a feloldozást,
őrmester a kitüntetést,
vagy mint tanyánhagyott gyerek
a nagyvásárba ment anyát, –
jöjjön, csak jöjjön haza, nem baj,
ha nem is hoz vásárfiát.
az ifju nő, beteg a kést,
bűnbánó a feloldozást,
őrmester a kitüntetést,
vagy mint tanyánhagyott gyerek
a nagyvásárba ment anyát, –
jöjjön, csak jöjjön haza, nem baj,
ha nem is hoz vásárfiát.
Várlak, mint körülzárt erőd
a felmentő hadsereget,
mint holtak a feltámadást, –
úgy várlak, várlak tégedet,
mint a zsidók a Messiást, –
már azt hiszik: nem is jön el
s várják és múlik az idő,
az év, a száz, a sokezer…
a felmentő hadsereget,
mint holtak a feltámadást, –
úgy várlak, várlak tégedet,
mint a zsidók a Messiást, –
már azt hiszik: nem is jön el
s várják és múlik az idő,
az év, a száz, a sokezer…
Már azt hiszem: nem is lehetsz…
Nézem, nézem a lányokat,
két szemem jár mint a vetélő,
futkosva és meg-megakad. –
Talán megöltek, én szerelmem,
megosztoztak szépségeden,
arany hajadon, arcodon,
tökéletes termeteden…
Nézem, nézem a lányokat,
két szemem jár mint a vetélő,
futkosva és meg-megakad. –
Talán megöltek, én szerelmem,
megosztoztak szépségeden,
arany hajadon, arcodon,
tökéletes termeteden…
Várlak s nem jössz. Talán nem is vagy,
csak én álmodtalak, talán
csak őrültszép rögeszme vagy,
e szép aranyhajú leány,
én magam is csak úgy vagyok,
mint egy ősrégi kőszobor,
mely vár a sötét föld alatt,
felássák még valamikor…
csak én álmodtalak, talán
csak őrültszép rögeszme vagy,
e szép aranyhajú leány,
én magam is csak úgy vagyok,
mint egy ősrégi kőszobor,
mely vár a sötét föld alatt,
felássák még valamikor…
Várlak, mint indúlásukat
az első menetszázadok
és mint a békét az utólsók
s ellened még sem lázadok, –
mint hadisten-tábornokot
a szegény bundás regruta, –
várlak, mint gazdáját, úrnőjét
a jólidomított kutya…
az első menetszázadok
és mint a békét az utólsók
s ellened még sem lázadok, –
mint hadisten-tábornokot
a szegény bundás regruta, –
várlak, mint gazdáját, úrnőjét
a jólidomított kutya…
Ha jössz, ha nem jössz: várlak én
s várnálak napon-éjen át,
várnálak télen-nyáron, száz és
százszor százezer éven át, –
hisz várlak, várlak, amióta
ez a világ világ…. Mi ez,
a kis idő, egy óra, kettő,
három… Félek, hogy vége lessz.
s várnálak napon-éjen át,
várnálak télen-nyáron, száz és
százszor százezer éven át, –
hisz várlak, várlak, amióta
ez a világ világ…. Mi ez,
a kis idő, egy óra, kettő,
három… Félek, hogy vége lessz.
Várlak s nem unom magamat:
a szebbnél-szebb gondolatok
virág-gyümötcsözönnel jönnek
s én bennük úgy válogatok,
mint a lányokban s nem találok
egyet se méltónak ahoz,
hogy téged várlak, tégedet,
kit szerencsém tán idehoz, – –
a szebbnél-szebb gondolatok
virág-gyümötcsözönnel jönnek
s én bennük úgy válogatok,
mint a lányokban s nem találok
egyet se méltónak ahoz,
hogy téged várlak, tégedet,
kit szerencsém tán idehoz, – –
itt vagy, – te hasonlíthatatlan,
élő szobor, kép, költemény,
te szép, te jó, kiért e rút,
e rossz világra jöttem én, –
itt vagy… Olyat dobban a szívem,
mint születésem hajnalán,
s mint majd, ha meghalok utánad,
én csókpecsétes, arany diplomám!
élő szobor, kép, költemény,
te szép, te jó, kiért e rút,
e rossz világra jöttem én, –
itt vagy… Olyat dobban a szívem,
mint születésem hajnalán,
s mint majd, ha meghalok utánad,
én csókpecsétes, arany diplomám!
