2.
2.
Jobb is nekem, hogy vége már a nyárnak,
a levelek, ha holtak is, de szállnak,
az ifjuságom, lám, hogy elsuhan!
A nyár, a nyár oly forró, ragyogó volt,
mig én a nyárban, mint az elfogyó hold,
csak múltam csendben és magánosan.
a levelek, ha holtak is, de szállnak,
az ifjuságom, lám, hogy elsuhan!
A nyár, a nyár oly forró, ragyogó volt,
mig én a nyárban, mint az elfogyó hold,
csak múltam csendben és magánosan.
Mert ránkpirit a nyár, az emberekre,
mindig meghal s mindig erős a kedve,
teremt örökvarázsu dolgokat.
Dolgát nyugodtan széttekintve végzi,
magát az ember mindig ujnak érzi,
izgul a sárban s mégis ottmarad.
mindig meghal s mindig erős a kedve,
teremt örökvarázsu dolgokat.
Dolgát nyugodtan széttekintve végzi,
magát az ember mindig ujnak érzi,
izgul a sárban s mégis ottmarad.
Elfáradt, ime, dőrén elomolva
a szolgaságba, sárba és nyomorba,
örök sötétség, mely már megvakit!
Megszégyenit az ősz is, minden évszak,
mutatva mind az ember szégyenét csak,
örökké játssza forradalmait.
a szolgaságba, sárba és nyomorba,
örök sötétség, mely már megvakit!
Megszégyenit az ősz is, minden évszak,
mutatva mind az ember szégyenét csak,
örökké játssza forradalmait.
