VAS ISTVÁN: NYÁR
VAS ISTVÁN: NYÁR
Emelkedik az égbolt s lesz ragyogóvá,
tarka haddá válnak a téli, vak órák:
megint, megint a nyár!
S megint csak mennél magasabbra hág
a nap s a nyár tüzes, aranyló ragyogásban,
a bú is bennem mind mélyebbre vág,
a fény közt mennyi kötelék, homály
marasztal és a pénz, ami kell, de nincs,
legvastagabb bilincs.
Hova évről évre jobban vágytam,
a zöld hegyeket, messze tengert már sose lássam:
ez rendeltetett.
Végelátlan bú ez a tekergó fonál,
ékkő a napkorong, de már
borzalmas ékkő,
hozzá az ég szelid keret.
tarka haddá válnak a téli, vak órák:
megint, megint a nyár!
S megint csak mennél magasabbra hág
a nap s a nyár tüzes, aranyló ragyogásban,
a bú is bennem mind mélyebbre vág,
a fény közt mennyi kötelék, homály
marasztal és a pénz, ami kell, de nincs,
legvastagabb bilincs.
Hova évről évre jobban vágytam,
a zöld hegyeket, messze tengert már sose lássam:
ez rendeltetett.
Végelátlan bú ez a tekergó fonál,
ékkő a napkorong, de már
borzalmas ékkő,
hozzá az ég szelid keret.
Az ég, az ég azonban kéklő,
magos, de a földdel összeérő.
Part a láthatár, bizonytalan.
A páráktól az égbolt megremeg.
Az égnek fodra van?
Fodor? Nem, hullám ez, morajtalan.
Fejem fölött egy gólyapár kereng el.
Tán fürdenek?
No lám, a nyár lett nékem tenger,
tündéribb, mint mely megtagadtatott.
Az ég már partjain kiárad,
a sár földet, a szennyeset, vakot,
elönti a sok házat, ablakot,
én nem leszek hitetlen mint Tamás.
A levegőben ing a pára,
hogy zúg a fény, zuhog a fákra,
a lég is fényes tengeráradás.
magos, de a földdel összeérő.
Part a láthatár, bizonytalan.
A páráktól az égbolt megremeg.
Az égnek fodra van?
Fodor? Nem, hullám ez, morajtalan.
Fejem fölött egy gólyapár kereng el.
Tán fürdenek?
No lám, a nyár lett nékem tenger,
tündéribb, mint mely megtagadtatott.
Az ég már partjain kiárad,
a sár földet, a szennyeset, vakot,
elönti a sok házat, ablakot,
én nem leszek hitetlen mint Tamás.
A levegőben ing a pára,
hogy zúg a fény, zuhog a fákra,
a lég is fényes tengeráradás.
Ez a szinjáték, mit óhajték,
hullám nagyobb hullámba csap,
a tajték
hancúroz és elémszalad.
De máris búgva ujra támad
a dőre vágy, csitított bánat,
e szinijáték mit nekem!
Jó volna benne elmerülni,
a tengeren könnyü hajóval ülni
és ringani a kéklő vizeken.
Hajómat tán egy áram megragadja
és engem is a végtelenbe dob.
Mert futnék már a nyárral égve
a térbe, a fénybe, a légbe, az égbe,
hisz nézni szép parton maradva,
de élni, élni jobb!
hullám nagyobb hullámba csap,
a tajték
hancúroz és elémszalad.
De máris búgva ujra támad
a dőre vágy, csitított bánat,
e szinijáték mit nekem!
Jó volna benne elmerülni,
a tengeren könnyü hajóval ülni
és ringani a kéklő vizeken.
Hajómat tán egy áram megragadja
és engem is a végtelenbe dob.
Mert futnék már a nyárral égve
a térbe, a fénybe, a légbe, az égbe,
hisz nézni szép parton maradva,
de élni, élni jobb!
Búsitanak derűs káprázatok.
Én, én vagyok-e az, ki lázadok?
Én vagyok-e, ki tengerbe merül
s csak hagyja, ringassák a kék habok
és az is én vagyok,
ki elmarad a parton egyedül
és úszni nem mer?
Már nem tündéri kék e tenger.
Forróbb, forróbb a nyár és fojtogat,
készit mennydörgést, nagy viharokat.
De nincsen oly szörnyü vihar,
mint az, mit a tündöklő hőség
felkavar.
Ott fent
a kék, hatalmas csend,
a bősz ég,
itt lent
eső a por, villám a fény,
elvonulok sötétitett szobámba
s mintha a tenger fenekén,
barlangból nézek szörnyeteg világra.
Én, én vagyok-e az, ki lázadok?
Én vagyok-e, ki tengerbe merül
s csak hagyja, ringassák a kék habok
és az is én vagyok,
ki elmarad a parton egyedül
és úszni nem mer?
Már nem tündéri kék e tenger.
Forróbb, forróbb a nyár és fojtogat,
készit mennydörgést, nagy viharokat.
De nincsen oly szörnyü vihar,
mint az, mit a tündöklő hőség
felkavar.
Ott fent
a kék, hatalmas csend,
a bősz ég,
itt lent
eső a por, villám a fény,
elvonulok sötétitett szobámba
s mintha a tenger fenekén,
barlangból nézek szörnyeteg világra.
Majd egyre később jő a hajnal,
egyre korábban alkonyul,
még zúg a nyár, de zöld tarajjal,
az ifjuság is elborul.
Az ősz zendíti énekét
s hever köröttem szerteszét
egy-egy színes kagylódarab,
tengerből, nyárból ez marad.
egyre korábban alkonyul,
még zúg a nyár, de zöld tarajjal,
az ifjuság is elborul.
Az ősz zendíti énekét
s hever köröttem szerteszét
egy-egy színes kagylódarab,
tengerből, nyárból ez marad.
