FEKETE LAJOS: ÉN DRÁGA NÉPEM!
nem lehet csúfabb, zordonabb,
mint az a sors és táj amelyen
robogott velem a vonat.
kattog az átizzott kerék,
hanem a forró föld s a nap közt
lebeg gőzpárában a gép.
meg nem bolygatná valahogy
a kietlenség nagy díszletét:
a táj maradjon zord s halott!
hogy csobogná az életet
s nincs élet itt! a vakondtúrás
alján a férgek éhesek…
éhezhet, szomjazhat e föld,
apától a fiú csak munkát
és szegénységet örökölt.
és ez a szegénység magyar,
mely úgy terjed a Tiszaháton,
mint arcon seb, vagy mint a var.
jöjj fel a földtúrás alól!
Mindig akad itt költő, aki
az igazságodért dalol.