ISMERETELEN MAGYAR KÖLTŐK
ISMERETELEN MAGYAR KÖLTŐK
Az elmúlt év decemeberében a Nyugat felhívást intézett az ismeretlen magyar költőkhöz. Azokhoz fordultunk, akiknek még soha egyetlen költői alkotásuk nem került nyilvánosság elé s arra kértük őket, küldjék be életrajzukkal együtt néhány versüket a Nyugat szerkesztőségébe; azokat a verseket, melyeket vágyaikra, lelkivilágukra és társadalmi helyzetükre a legjellemzőbbeknek tartanak.
Ismét hangsúlyozzuk: nem irodalmi pályázatot hirdettünk; nem is tűztünk ki semmiféle pályadíjat. Abból a meggyőződésből indultunk ki, hogy egy korszak költői lelkületét nemcsak az ismert költők művei tárják föl. Sőt a tömegekben élő érzéseket gyakran hívebben fejezik ki azok az ismeretlen költők, akik legtöbbször csak sajátmaguknak írnak. Célunk tehát ezúttal nem volt tisztán irodalmi; a cél az volt, hogy a versekből és a hozzájuk csatolt életrajzokból a háború utáni magyar élet és társadalom lírai képe alakuljon ki.
Mégis úgy érezzük, e versek együttese okvetlenül érdekes lesz tisztán irodalmi, formai szempontból is. Nem lehet érdektelen megfigyelni, micsoda formák, zenék, irodalmi tendenciák találnak visszhangot a titkon verselő magyar költők lelkében. Az ismeretlen költők tömege nagyjában egyúttal a költészet iránt legfogékonyabb magyarok tömegét alkotja. Verseik felelhetnek arra a kérdésre: mi mindent jelenthet a költészet a mai magyar lélek, a különböző életsorsokban vergődő és küzdő mai magyarok számára? Mert a versek legnagyobb részét éppen e legelhagyottabb, legsanyarúbb viszonyok közt élőktől kaptuk. Szegény állástalanok facér óráiba zsong belé a vers, nem is mindig jó vers, de még akkor is kincs, mákony és vigasz, s néha még akkor is érdekes és leleplező…
Felhívásunkra mintegy 200 életrajz és ötszörannyi vers érkezett be. Az olvasóbizottság kiválasztotta a legjellemzőbbeket s ezek közlését most meg is kezdjük. A kiválasztás nem mindig az egyes vers kedvéért történt. Inkább néztük azt a fényt, amit az egyik vers a többire vet, s amit az ismeretlenségből előrántott verseknek egész együttese vet a mai magyar tömeglélekben zsongó poézis karakterére.
Nem egyes költőket akartunk felfedezni; noha gyüjteményünk talán néhány költőt is elárul. Az egyéni költőnél azonban fontosabbak voltak számunkra a típusok. Többnyire a mai fiatalság lelkének típusai; mert a költők nagyrészt a fiatalságból kerültek. Ez a fiatalság olykor lázadó és cinikus, máskor béna és tétova. Néha egy-egy soruk oly vad és kétségbeesett, hogy ki sem lehetett nyomtatni; máskor elhalkul és elmosódik, mint a céltalan ceruzafirkálás. De mindezek a szeszélyes firkák és vad tollnyomások együtt mégis valami különös ábrát mutatnak, s a kor Mene-Tekel-Fáreszeit írják papírunkra.
