Vas István: Őszi dal
Vas István: Őszi dal
A mámor fürtbe ért a dombokon,
már szél pöröl a sárga lombokon,
száraz karókon deritő borág
öröm terem a régi gondokon.
már szél pöröl a sárga lombokon,
száraz karókon deritő borág
öröm terem a régi gondokon.
Szél citeráz a tépett hurokon,
nyivákolása meghitt, monoton,
már nem csurog a szeptemberi méz,
felhő vonul az égi utakon.
nyivákolása meghitt, monoton,
már nem csurog a szeptemberi méz,
felhő vonul az égi utakon.
A vertarany, az őszi, nem ragyog,
felhő vonul és álmatlan vagyok,
az arcomon még csupa kuszaság,
torz ábra, mit az éj ma otthagyott.
felhő vonul és álmatlan vagyok,
az arcomon még csupa kuszaság,
torz ábra, mit az éj ma otthagyott.
A fák alatt már gyülik az avar,
söpri a szél sovány karjaival,
ott fenn az égen nyüzsgő fellegek,
itt lenn a szivben csupa zürzavar.
söpri a szél sovány karjaival,
ott fenn az égen nyüzsgő fellegek,
itt lenn a szivben csupa zürzavar.
Söpör a szél s a légben száll a lom,
huszonöt évem hordom vállamon,
huszonöt évem hordom vállamon,
huszonöt év és semmi, semmi rend,
csak zürzavar – de most már vállalom.
csak zürzavar – de most már vállalom.
Van már lakásom és van hitvesem,
mit türni kell, eltüröm szívesen,
de bent a lélek áradó szeszély,
könnyelmű láz, nem mulik sohasem.
mit türni kell, eltüröm szívesen,
de bent a lélek áradó szeszély,
könnyelmű láz, nem mulik sohasem.
Burjánzó kert, mely sohasem enyész,
de túl a hegy már halvány ködbe vész.
Gyümölcs a fán. Ragyog az öntudat.
Most néz körül. Egy perc csak az egész.
de túl a hegy már halvány ködbe vész.
Gyümölcs a fán. Ragyog az öntudat.
Most néz körül. Egy perc csak az egész.
