ÁRKÁDIA
ÁRKÁDIA
«…Väinö Salminen, a finn ünnepi szónok szerint igaza volt Nagy Napoleonnak, midőn ezt mondta: «Két erő kormányozza a világot, a kard és a gondolat, de a gondolat erősebb a kardnál.»
Tehát ezt mondta Napoleon. Ez ugyan csak afféle mondás, de azért Napoleon okos ember volt és bizonyos aktuális értelme, jelentősége ennek a mondásának is volt.
De hogyan folytatja ezt a szöveget Bán Aladár?
«A Kalevalában rejlő gondolat teremté meg a kardot, a finn hadsereget, mely függetlenné tette nemzetét.»
Tehát Napoleon, a katona, a hadvezér, a császár, a diktátor, elismeri a gondolat felsőbbségét. Bán Aladár azonban, a mai kor nyelvésze, tudósa, írója, olyanformán értelmezi Napoleon mondását, hogy: a gondolat azért fontosabb, mint a kard, mert a gondolat teremti meg a kardot.
(Budapesti Szemle, Bán Aladár cikke Vikár Béla Kalevala-fordításának új kiadásáról)
Márványobeliszk kavicsból, melyben valami csirázik:
«A történelemnek megvannak a maga útjai. Nekünk most az építés templomépítő hite jött el, amiben a kis kavicsok is márványobeliszkekké magasztosulnak, mert bennük a magunk új értékei csiráznak.»
(Kalangya, Vető György: A vojvodinai cseréptáblára rovom)
Nem Dezső, csak Pál – és mégis ilyen roppantul ír:
«A faluban a zaj csodálatos muzsikává hágott…»
«Előtte roppant léptekkel lódult tova az idő sétállója, lelke csordult magáraeszméléssel itta a létezés ezernyi kibomlott valóságát…»
Ez Lajcsival történik, szegénnyel, aki mindezeken felül még egy kislánnyal is találkozik:
«De mégis úgy toppant Lajcsi elé, mint a falu örökre belékapaszkodott karéjjának leszakadt darabja.»
Szegény kislány. És most már kettesben szenvedtek tovább:
«Keresztül gázoltak egy zsombokos mocsáron, amely annyi volt csak a roppant legelőben, mint az idő tenyere.»
«Alaktalan örömet érzett, a naptól, avartól, tolltól, de legkivált attól, hogy olyan megértően hunyorgott le rájuk a rét aljáról a horizont.»
(Kelet népe, Szabó Pál: Szépkisasszony)
«Manapság nagy magyar megriadásban gyökerező szándék az új szellemi front megszervezése»… «Megriadásban velünk testvérmagyarok szélvitorlás szemkapkodással keresik az alapot, az anyagot, a módszert és irányt az új szellemi front megalkotásához, imbolygó magyar létezésünk egyszerű halála ellen. A halál ellen, aki atyaságos közvetlenséggel, pállott megszokottság hálóingében és mezítláb csoszog a hálószobában.»
(Kelet népe, A sivatag arcvonala című bevezető cikk)
