WEÖRES SÁNDOR: VEZEKLÉS
WEÖRES SÁNDOR: VEZEKLÉS
Ó tiszta ég derűs, komoly magánya!
ó távolságtól kékült levegő!
oly messze vagy, hogy a lent-lebegő
madárka kettős-ívű gyönge szárnya
ó távolságtól kékült levegő!
oly messze vagy, hogy a lent-lebegő
madárka kettős-ívű gyönge szárnya
reád-tapadtnak látszik, te hatalmas.
Valaha voltam én is oly magam,
mint te. S véltem: mint te, oly boldogan
sivár s érdektelen leszek s nyugalmas.
Valaha voltam én is oly magam,
mint te. S véltem: mint te, oly boldogan
sivár s érdektelen leszek s nyugalmas.
De csendemet a cécóért eladtam.
Véltem: csak kóstolom az életet
s látom: a lét a habjaiba vett
és több van már fölöttem, mint alattam.
Véltem: csak kóstolom az életet
s látom: a lét a habjaiba vett
és több van már fölöttem, mint alattam.
Mosoly helyett röhej rángatja számat,
mert pillanatnyi bűnök gőze hajt,
nem a magányt vágyom, de a ricsajt.
Te balga szűz, olajodért a bánat
mert pillanatnyi bűnök gőze hajt,
nem a magányt vágyom, de a ricsajt.
Te balga szűz, olajodért a bánat
jókor van még? – Nagy ég, ne légy sötét:
leszek-e még, mint te, oly tiszta pálya,
melyre egy vércse vagy pacsirta szárnya
rajzolja a mosoly kettős ivét?
leszek-e még, mint te, oly tiszta pálya,
melyre egy vércse vagy pacsirta szárnya
rajzolja a mosoly kettős ivét?
