BERDA JÓZSEF: KÓRHÁZI ÓRÁK
BERDA JÓZSEF: KÓRHÁZI ÓRÁK
Mint a fáradt, beteg kutya; úgy pihensz itt,
s hallgatod beteg szived dobogását, – mi
egyéb dolgod lehetne még? Szelíd megadás,
gyengéd mosoly vagy itt már, csupa csönd, s türelem.
Kolostor ez a hely, s akár az elmélkedés idején:
ide-oda topogsz, s arra gondolsz, hogy nem gondolsz
semmire már, csupán unatkozol az unatkozókkal, velük
sápad az arcod, s vársz, egyre vársz, oly boldog együgyűséggel,
mint a megszállott lélek; még bizol az orvosságos üvegekben,
s a jó doktorokban, kik öreg barátként vigyáznak reád,
s ha nyugtalankodsz, vaskos tréfákkal traktálnak, – hadd
lásd, mily irgalmas hentesek ők!
s hallgatod beteg szived dobogását, – mi
egyéb dolgod lehetne még? Szelíd megadás,
gyengéd mosoly vagy itt már, csupa csönd, s türelem.
Kolostor ez a hely, s akár az elmélkedés idején:
ide-oda topogsz, s arra gondolsz, hogy nem gondolsz
semmire már, csupán unatkozol az unatkozókkal, velük
sápad az arcod, s vársz, egyre vársz, oly boldog együgyűséggel,
mint a megszállott lélek; még bizol az orvosságos üvegekben,
s a jó doktorokban, kik öreg barátként vigyáznak reád,
s ha nyugtalankodsz, vaskos tréfákkal traktálnak, – hadd
lásd, mily irgalmas hentesek ők!
Vészes csengetés a folyosón: ki készül meghalni megint?
ki sír segitség után? Aludni volna jó, elzsibbadni már,
– de szemem égő parázs az éjben, fülem csupa zúgás újra,
nincs nyugalmam ma sem. Csak társaim alusznak már,
nekik a csönd kegyes úr; hallgat a betegség is, pihenni
akar. – Rossz alvó én vagyok ébren csupán, máris kinoz
a tépelődés: hány óra van? mikor lesz végre reggel?
Csak rossz szived felel; nem múlik az éj, nem akar pirkadni még,
nem szünik a kutyák ugatása sem a korom éjszakában!
Ragadj le szemem, aludj már. Aludni, aludni kéne már, mint
az állatoknak, s boldogan ébredni az első kakasszóra,
mely a tulipán hajnalt köszönti!
ki sír segitség után? Aludni volna jó, elzsibbadni már,
– de szemem égő parázs az éjben, fülem csupa zúgás újra,
nincs nyugalmam ma sem. Csak társaim alusznak már,
nekik a csönd kegyes úr; hallgat a betegség is, pihenni
akar. – Rossz alvó én vagyok ébren csupán, máris kinoz
a tépelődés: hány óra van? mikor lesz végre reggel?
Csak rossz szived felel; nem múlik az éj, nem akar pirkadni még,
nem szünik a kutyák ugatása sem a korom éjszakában!
Ragadj le szemem, aludj már. Aludni, aludni kéne már, mint
az állatoknak, s boldogan ébredni az első kakasszóra,
mely a tulipán hajnalt köszönti!
A vén medvét, az éjszakát hallgatod-tapintod megint;
a hallgatag éjt, mikor élet és halál nyugovóra tért,
hogy újra fölriadjanak majd, mint szomszéd társam
a betegágyban, ki rosszat álmodott, s most velem együtt
őt is babonás képzetek gyötrik, s mint a megzavart nyúl,
olyan ijedt lesz, mikor az éjféli gyors távol dübörgése
megkocogtatja börtönünk vastag ablakait.
a hallgatag éjt, mikor élet és halál nyugovóra tért,
hogy újra fölriadjanak majd, mint szomszéd társam
a betegágyban, ki rosszat álmodott, s most velem együtt
őt is babonás képzetek gyötrik, s mint a megzavart nyúl,
olyan ijedt lesz, mikor az éjféli gyors távol dübörgése
megkocogtatja börtönünk vastag ablakait.
