LESZNAI ANNA: MAGÁNOS HŐS
LESZNAI ANNA: MAGÁNOS HŐS
Vén kukorica borzosan
szurkál borús eget,
sötét árokban morcosan
sáros ér tekereg,
a part húsába reszketőn
karmol belé a gyom,
vándorolnak a madarak
felhőhordágyakon.
Ásít, párás tócsát lehel
ráncos képén az ut,
fejetlen torzsa haldokol,
ázott tökinda fut,
lombsubáját a balga domb
cibálja hátáról,
zörgő karral nyujtózkodik,
üres fészket árul.
Szélfésűvel tépi haját
a bomlott fűz s bámul,
mert hirtelen messzire lát
meztelen tanyáról.
Ködparipán torz napsugár
üget a határba,
pata alatt magház csörög,
rügyek burka zárva.
Mély mederben agyagos hab
tolong, tarajt kerget,
öreg szitán a vaksi ég
esőszemet perget.
Fátyolpára, fátyolbánat
hull alá felülről,
ólomfoggal az álmos lég
hamulisztet őröl…
Csak egy őrült lepke szállong:
szárnya nyarat mímel,
szürkület sűrű szövetjét
teleszórja hímmel.
Szabadulni serkenő fény,
aranyszínbe játszó,
nekidől dúló viharnak:
pöttöm harci zászló!
Repesve leng, áttörni kész
a vad varázskörön,
mint beteg koron hősi szív,
halálra szánt öröm.
Küzdelme óriási
s az ősz nyakára hágott!
Sülyed a föld, ég menekül –
egy lepke szeli egyedül
át a holt világot…
szurkál borús eget,
sötét árokban morcosan
sáros ér tekereg,
a part húsába reszketőn
karmol belé a gyom,
vándorolnak a madarak
felhőhordágyakon.
Ásít, párás tócsát lehel
ráncos képén az ut,
fejetlen torzsa haldokol,
ázott tökinda fut,
lombsubáját a balga domb
cibálja hátáról,
zörgő karral nyujtózkodik,
üres fészket árul.
Szélfésűvel tépi haját
a bomlott fűz s bámul,
mert hirtelen messzire lát
meztelen tanyáról.
Ködparipán torz napsugár
üget a határba,
pata alatt magház csörög,
rügyek burka zárva.
Mély mederben agyagos hab
tolong, tarajt kerget,
öreg szitán a vaksi ég
esőszemet perget.
Fátyolpára, fátyolbánat
hull alá felülről,
ólomfoggal az álmos lég
hamulisztet őröl…
Csak egy őrült lepke szállong:
szárnya nyarat mímel,
szürkület sűrű szövetjét
teleszórja hímmel.
Szabadulni serkenő fény,
aranyszínbe játszó,
nekidől dúló viharnak:
pöttöm harci zászló!
Repesve leng, áttörni kész
a vad varázskörön,
mint beteg koron hősi szív,
halálra szánt öröm.
Küzdelme óriási
s az ősz nyakára hágott!
Sülyed a föld, ég menekül –
egy lepke szeli egyedül
át a holt világot…
