Nagy Lajos: SUOMI, A CSEND ORSZÁGA • Kodolányi János könyve
Nagy Lajos: SUOMI, A CSEND ORSZÁGA •
Kodolányi János könyve
Kodolányi János könyve
Kodolányi János nagyobb utazást tett Finnországban s ezt az utazását írta meg egy könyvben. Utazni kellemes, tanulságos és szórakoztató, különösen, ha oly pompás föld, amelyen utazunk, mint ez a Finnország, azaz Soumi. Nemcsak mint táj, gyönyörűségül a szemnek, hanem mint ország is, a szellemi légköre, a közviszonyai által. Oly pompás, hogy eleinte elragadtatva kísérjük útján az írót, de – csakhamar kételkedni kezdünk a teljes megbízhatóságában. Ugyan, hol volna lehetséges olyan ország, oly emberlakta terület, oly társadalom, amelyben minden szép és jó, ahol semmi rossz még csak a szemünk elé sem kerül.
De csak türelem! Finnországról már másoktól is hallottam s áradozó leveleket olvastam. Bocsánat tehát a fáradt magyar olvasó rosszhiszeműségéért! – utazom tovább a könyvvel. És megállapitom a végén, hogy én másképpen írtam volna meg, ha én lettem volna az utas, törekedve arra az átkozott tárgyilagosságra, vagy mire, amibe oly végzetesen bele szokott törni a mindenáron hiteleset mondó – tehát semmit elhallgatni sem akaró – írónak a bicskája, azaz tolla, De Kodolányinak, illetve ennek a friss, kellemes olvasású, jelentékeny felkészültséggel megírt lírai utirajznak van igaza. Kodolányi nem mondott le egy boldog élménynek megörökítéséről a sokágú, mindenbe belefúró tárgyilagos ábrázoló kedvéért. Csak éppen jelzi, hogy az életharc veszteseinek szemszögéből más szemlélet is lehetséges. Egy fiatal kikötői munkás például ezt mondta neki: «Legutóbb három hónapig voltam munka nélkül. Nem lesz addig rend Soumiban, míg nem szocializáljuk a gyárakat és bankokat. A napszámosok, mezőgazdasági munkások állati életet élnek. Uram, ha lehetne, úgy kivándorolnék ebből az országból, hogy feléje se néznék többé.» (Ugyan, hova vándorolhatna szegény feje?) Kodolányi magára hagyja őt az életharc csataterén. Ő az egész utazást, érkezésének percétől eltávozásig győzte örömmel s az ország és népe iránt lobogó szeretettel. Lehet, hogy ez több, mint valami más, amit mindenáron tárgyilagosnak szeretnénk nevezni.
Hatásában propaganda ez a könyv, de nemcsak Finnország propagandája, hanem szüntelen összehasonlítás a mi állapotainkkal, tehát egyúttal bátor harc a mi félszegségeink ellen.
«Amikor egy ismerősöm autóját az utcán hagyva, az ülésre tette aktatáskáját és kesztyűit, amikor az utcán egy hölgy letette kis bőröndjét s bement kalapot próbálni az üzletbe…» «Mindenkinek van telefonja, sokszor még az egyetemi diáknak is.» «Rengeteg autó, motorkerékpár azonban alig.» «Beülsz az autobuszba, kalauz, ellenőr nincs, utólag fizetsz, százhúsz kilométeres útért 3 pengőt.» «A miniszterhez nem kellett kérvény, még csak levél sem.» «A gazda befelé tessékel. Az előszobában szépszemű, végtelenül kedves szobaleány fogad és kezet nyujt.» (Pesti hang felsikolt: Jesszusmária!) Ugyanaz a szobalány a második látogatás alkalmával már nem volt ott, mert férjhez ment, «írtunk neki valamennyien egy üdvözlő lapot».
Összeütöm a bokámat, s alázatos tisztelettel jelentem, Kegyelmes, Méltóságos és Nagyságos Uraim és Nagyságos Asszonyaim, kezüket csókolom, az én ízlésem szerint irígylésre méltó egy ország az a Soumi, még pedig nem éppen elsősorban a tavai, fenyvesei, virágai, szigetei miatt.
