Jankovich Ferenc: Szürkület
a halállal egyszerre lép,
sóhajt a szellő, gondja széled
s mindent tudón borong az ég.
kinyitja az éj s elpihen, -
mint egy órát az asztallapra,
kiteszem dobogó szivem.
Az élet vissza-visszaint -
fekete-fehér szárnycsapások
között repülnek napjaink…
csak a vers él, - a pillanat:
mely az időből kiperdülve
két szárnycsapás közt itt marad. - -
és im, az élet megy tovább…
Ostoba, aki hittel áltat,
de aki nem hisz: ostobább.
mint éj-nap közt e szürkület:
így kell az életet keresni -
bár megtalálni nem lehet.