Devecseri Gábor: Kinek haját a nap fakítja
Devecseri Gábor: Kinek haját a nap fakítja
Kinek haját a nap fakítja, szép nyári fényt is ad neki.
És nyáját vele gyarapítja, a többivel terelgeti;
És nyáját vele gyarapítja, a többivel terelgeti;
Dunába küldi, sima kéket mutat neki és zöld hegyet
a láthatár szélén; az érett kalászú búzaföldeket
a láthatár szélén; az érett kalászú búzaföldeket
fürtjéhez édesíti: egy színt ragyogjanak szét, rendje ez.
A sors le nem csak, úgy repül, mint a sas, ha lassudan evez.
A sors le nem csak, úgy repül, mint a sas, ha lassudan evez.
Kinek haját a nap fakítja, reggel szobájából kilép;
az úti hang eladalítja s ha furcsán reszket a vidék,
az úti hang eladalítja s ha furcsán reszket a vidék,
a rosszravárást élve tompán, megérzi ő is a vihart,
de sértetlen marad s vidulván, az ösvényen át hazatart.
de sértetlen marad s vidulván, az ösvényen át hazatart.
Mert karján őrzi a derűs lét: madár, zenébeöltözött.
Gondolkozzék? Hisz nekem is két megszokott cselekvés között
Gondolkozzék? Hisz nekem is két megszokott cselekvés között
eltölti fejem az üresség; két semmi közt egy harmadik.
Megül a tájon az ezüstkék, füvön bogárka alhatik,
Megül a tájon az ezüstkék, füvön bogárka alhatik,
csillog az ég is, a folyó is, ő nézi, ennyi a világ
s hogy este, a csodálkozó kis homályban, pupillája tág.
s hogy este, a csodálkozó kis homályban, pupillája tág.
