Török Sophie: Otthon
Török Sophie: Otthon
Szorongva ébredek, a napos ablakkeretet
keresik eszmélő szemeim, hová nehéz
álomból érkezve naponta reménnyel
felkapaszkodtam. Uj lakás! – döbbenek
a kegyetlen változásra: zöldsátru hársfabarátom
helyéről tüzfal mered rám, lichthof, gang
és eget kormozó kémény.
Otthon – mondom riadtan, mig dühödt
furiák kezében viszhangos orkánként
dörren a poroló – és fönt és lent és
szemből, minden ablakból vészes hireket
harsog a száztorku rádió.
Otthon! – simogatom a szörnyü arcot
gyáván sunyitva, – otthon! sugom
gyengéden, hogy meg ne sejtse
szükölő iszonyatom, s szörnyeteg
vigyorával rám ne dőljön…
keresik eszmélő szemeim, hová nehéz
álomból érkezve naponta reménnyel
felkapaszkodtam. Uj lakás! – döbbenek
a kegyetlen változásra: zöldsátru hársfabarátom
helyéről tüzfal mered rám, lichthof, gang
és eget kormozó kémény.
Otthon – mondom riadtan, mig dühödt
furiák kezében viszhangos orkánként
dörren a poroló – és fönt és lent és
szemből, minden ablakból vészes hireket
harsog a száztorku rádió.
Otthon! – simogatom a szörnyü arcot
gyáván sunyitva, – otthon! sugom
gyengéden, hogy meg ne sejtse
szükölő iszonyatom, s szörnyeteg
vigyorával rám ne dőljön…
Megpróbált szivem nem lázad, elvállalom
alázatosan: otthon. Ez az én otthonom!
fészkem és váram, egész világom
ez, ez a port és lármát pöfögő ablak,
homlokomnak dülő félelmes vak falak,
vicsorgó kisértet, iszonyu börtön,
kémény, füst és poroló…
alázatosan: otthon. Ez az én otthonom!
fészkem és váram, egész világom
ez, ez a port és lármát pöfögő ablak,
homlokomnak dülő félelmes vak falak,
vicsorgó kisértet, iszonyu börtön,
kémény, füst és poroló…
Hát jó – nem otthon! nem fészek, nem erős
menedék – börtön, patkányfogó!
de bekeritett, s menekülni már
hasztalan: sivár vackának elvállalja
fáradt szivem. Bünös voltam és elitéltek,
mindegy már, megnyugszom s itt állok majd
és nézem életfogytiglan
nézem ezt a rémálmaimból ismert
iszonyatos fekete kőfalat.
menedék – börtön, patkányfogó!
de bekeritett, s menekülni már
hasztalan: sivár vackának elvállalja
fáradt szivem. Bünös voltam és elitéltek,
mindegy már, megnyugszom s itt állok majd
és nézem életfogytiglan
nézem ezt a rémálmaimból ismert
iszonyatos fekete kőfalat.
