ZÉTÉNYI ZSOLT (MDF)

Full text search

ZÉTÉNYI ZSOLT (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Ebben az esetben, mivel tudom, hogy képviselőtársaim szót fognak kapni, mégis utánuk szeretnék szólni a címer ügyében.
Azonban a 117-es számon magam is módosító indítványt tettem a Magyar Köztársaság zászlajáról. A módosító indítvány szerint a Magyar Köztársaság zászlaja rúdra merőlegesen vörössel, ezüsttel és zölddel, piros-fehér-zöld, vágott, az ezüst, azaz fehér vágás középen az állam címerével. Az állami lobogó kivételével az államcímer használata más zászlókon nem kötelező.
Módosító indítványomnak az az indoka, hogy a Köztársaság zászlaját a történettudományok segédtudománya, a zászlótan szempontjából is és a címertan szempontjából is szabatosan kell meghatározni. Ugyanakkor érthetően is, véleményem szerint azzal, hogy a színeket megjelöli, de egyben a heraldikailag helyes vörös-ezüst-zöld jelzést is használja, megfelel mind a két kívánalomnak, mind az érthetőség, mind a szakszerűség kívánalmának.
Bárhogy dőljön el a vita a címer kérdésében, bár nagyon bízom abban, hogy úgy dől el, ahogy az az én kívánságom szerint és sokak kívánsága szerint helyes lenne, a magyar állam címere annyira értékes - mondhatni, hogy annyira európai hagyományt, keresztény, egyben történelmi hagyományt és a magyar államiság folyamatosságát kifejező tartalmat hordoz -, hogy ennek a címernek az állam zászlaján való feltüntetése célszerűnek látszik. Ugyanakkor javaslatom nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a magyar zászlót államcímer nélkül is használni lehessen.
Emlékeztetek arra, hogy a magyar trikolór használata nagyon régi időre tekint vissza abból a szempontból, hogy 1847-48-ban az akkori országgyűlés emelte törvényerőre a nemzeti színeket és ezek a nemzeti színek - az Elnök úr feje felett is látható - magyar címerből származnak, azzal azonosak, az is vörös-ezüst, és amennyiben a hármas számot is nézzük, zöld színt tükröznek.
Éppen ezért a történetiséggel, az értékességgel indokolom azt, hogy az ezüst vágásban ez a címer felvételt nyerjen, illetőleg az a címer, amelyet az Országgyűlés megszavaz, tehát vagy a koronás, vagy pedig az úgynevezett Kossuth-címer. A magyar nemzeti zászlót, amely piros-fehér-zöld, természetesen szabadon használhatja bárki. Köszönöm szépen!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi