HORVÁTH BALÁZS, DR. belügyminiszter:

Full text search

HORVÁTH BALÁZS, DR. belügyminiszter:
HORVÁTH BALÁZS, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy vélem, valami technikai hiba lehet, ugyanis konzekvensen nem jelenik meg a monitoromon, illetve az elnök úr monitorán a jelentkezésem. Nyilván meg fogják vizsgálni. Két percen belül, és három mondat.
A Belügyminisztériumot több ízben a szabad demokraták ma délelőtt megszólították, azzal hívták, arra figyelemmel, mi lesz a népszavazással. Ismételten szeretném leszögezni, hogy a Belügyminisztérium és a magyar közigazgatás képes, és le is fogja bonyolítani az Önök által megadott időpontban a népszavazást. Annak az erkölcsi és anyagi konzekvenciáit nyilván az viseli, aki nem számol azzal, hogy a szavazata, szavazása eredményeként a döntések következtében a magyar közigazgatás ilyen rövid időn belül kítűzött feladatnak mily módon képes eleget tenni, eredményét tekintve pedig nem egy nehéz dolog megjósolni, hogy össze fog roppanni. Kilenc városi tanács, nagy település, község, város közigazgatásától kaptam levelet, amelyben közölték azt – ha szükséges, ezt be fogom csatolni, és megmutatom a tisztelt Képviselőháznak, amelyben közölték –, hogy nem képesek megcsinálni, azért, és nem akarok a két percen túlmenni, azért, mert a szabadságolásokat előrehoztuk, amennyire tudtuk, hogy az önkormányzati választásokra, illetve az önkormányzati gondolkodásmódra föl tudjanak készülni a magyar közigazgatásban dolgozók. Papírt kell beszerezni, technikailag le fogjuk bonyolítani, zökkenőkkel együtt természetesen, de a közigazgatás erre képes, azonban ebben a kérdésben nem mi döntünk. Ezért csúsztatás volt, furcsa és különös csúsztatás volt az, amelyet az imént hallottunk, mert nem mi tűzzük ki, nem a Belügyminisztérium és nem a belügyminiszter, Önök fogják az időpontot meghatározni, és annak függvényében fog a közigazgatás apparátusa működni. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi