SZABÓ TAMÁS, DR. munkaügyi minisztériumi államtitkár:

Full text search

SZABÓ TAMÁS, DR. munkaügyi minisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdaság kibontakozásának nyilván alapfeltétele a mobil és szakképzett munkaerő. Ma a szakképző iskolák tanulóinak 85%-ában és a szakmunkásképző, szakközépiskolák 44%-ában a gyakorlati képzés a munkahelyeken folyik. A gazdálkodási szervezetek – nyilván rövid távú gazdasági érdekeik alapján – egyre inkább megszüntetik a gyakorlati képzés elvi lehetőségét is azzal, hogy a korábbi támogatásokat nem adják meg a szakmunkásképzésnek.
Ez a körülmény néhány éve már tart, és ez vezette a korábbi Kormányt arra, hogy a szakképzési alapról szóló törvényt meghozassa a Parlamenttel. Ugyanakkor az első évében – a szakképzési alapról szóló törvény életbelépése után – láthatóak voltak ennek problémái, és most ezért – tudva azt, hogy egy ilyen törvénymódosítás nem oldja meg tartósan és folyamatosan ennek a problémakörnek minden elemét – a Kormány szükségesnek látja, hogy kérje ennek a törvénynek a módosítását.
Ez a törvénymódosítás három alapelvet kíván érvényesíteni: kiterjeszti a közteherviselés elve alapján a hozzájárulásra kötelezettek körét; második olyan, a korábbi időszakban rugalmatlanságot mutató elemeket küszöböl ki, amely lehetővé teszi, hogy sokféle módon és sokféle formában lehessen a hozzájárulásokat megtenni; harmadik a mostani érdekegyeztetési mechanizmus kialakulásával együtt és egyidejűleg az együttdöntési lehetőséget viszi be a pénzeszközök felhasználásába.
Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az érdekeltek – a munkáltatók és a munkavállalók – a tripartizmus elvei alapján tárgyalták ezt a törvénytervezetet, illetve ezt a módosítást, és az Érdekegyeztető Tanács munkaerőpiaci bizottsága támogatja ennek a törvénymódosításnak az elfogadását.
Ezért kérem az Országgyűléstől, hogy támogassa és fogadja el ezt a törvénymódosítást. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi