KÓNYA IMRE, DR. (MDF)

Full text search

KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Torgyán József kisgazdapárti frakcióvezető úr iménti nyilatkozatára nagyon röviden szereném összegezni a Magyar Demokrata Fórum álláspontját. A Magyar Demokrata Fórum nem kevésbé elkötelezett 40 év igazságtalanságainak felszámolása mellett, mint a Független Kisgazdapárt. (Dr. Szabó Lajos: Akkor miért nem azt csinálja?)
A rendelkezésünkre álló idő alatt – ugyanúgy, mint ahogy a Független Kisgazdapárt és a Ház többi pártjai is, nyilvánvalóan a kormánykoalíció pártjait ebben a vonatkozásban lényegesen nagyobb felelősség terheli – mindent megtettünk a törvényalkotás során annak érdekében, hogy a privatizációt, az ország jövőjét egyedül biztosítható privatizációt összhangba hozzuk az igazságtétel igényeivel, és az igazságtételnek szerves részét képezi a tulajdonjog területén elkövetett jogtalanságok lehető orvoslása.
Mi nem állítjuk azt, hogy a Kormány által beterjesztett javaslat a legmegfelelőbb megoldást tartalmazza, de azt követően, hogy többpárti megállapodások, koalíciós frakció-megállapodások sorozata után, egyeztető tárgyalások után, az ismeretes alkotmánybírósági döntést követően, a realitások és az ország érdekeit figyelembe véve egy megfelelő kiindulópontnak tetszik, azt a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja igenis állítja.
Mi úgy gondoljuk, hogy ebből a kiindulópontból, amely nemcsak a föld területére, hanem minden vonatkozásban, minden vagyontárgyra vonatkozóan az igazságtalanságok részleges orvoslásának lehetőségét nyújtja, ugyanakkor szabad teret enged a privatizációnak is, ez kellő kiindulópont lehet, és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja így áll ehhez a kérdéshez.
Nagyon reméljük, hogy a Független Kisgazdapárt továbbra is együttműködést tanúsít abban a közös törekvésben, amelynek a célja az, hogy az ország érdekeit összeegyeztessük azzal a szinte lehetetlennek látszó feladattal – hangsúlyozom – lehetetlennek látszó, de nem megoldhatatlan feladattal –, hogy a milliónyi igazságtalanságra is orvoslást találjunk. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi