BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF) Elnök Úr, köszönöm a szót! Kedves Képviselőtársak! Megint egy restanciatörvény elfogadása előtt állunk, amelynek az igénye kettős: egyrészt a rendszerváltozás váltotta ki, másrészt pedig az önkormányzati törvény megalkotása.
Furcsa módon ennek a törvénynek az előzménye a múlt nyárra nyúlik vissza, amikor a háromoldalú tárgyalásokon az I/6-os munkabizottságban az akkori MSZMP delegációja egy akkori ellenzéki felvetésre reagálva vetette föl a közszolgálati törvény megalkotásának a sürgősségét. Ez tényszerűen akkor is így van, ha az előző Parlamentben más felszólalás hangzott el ebben a tárgyban. Történetileg úgy történt, hogy Dragon Pál képviselőtársunk, aki akkor még távolról sem álmodta, hogy valaha is képviselő lesz, fölvetette a bizottságban az akkori ellenzéki szervezetek tagjai munkahelyi üldöztetéseinek a kérdését. Született is egy konszenzus, és ennek egy járulékos folyományaként az akkori MSZMP-delegáció tagjai – akik közül a történelem fintora folytán ma senki sem ül itt a Parlamentben – úgy tartották helyesnek, hogy szorgalmazzák: a politikai üldöztetés minden formája – legtágabban értve – érvényesüljön az ő fogalmaik szerint, tehát a közszolgálati törvényt sürgősen meg kell teremteni.
Készült is egy tervezet ez év januárjában, ami rendkívül szűk körre korlátozta volna a közszolgálatban dolgozók munkahelyi kérdéseinek a tisztázását. 22 szakaszból álló tervezetről volt szó, melyet akkor egy 57 pontos ellenzéki támadás hatására vissza kellett vonni.
Ez a mostani törvényjavaslat már egészen más. Ahhoz képest sokkal szélesebb körű, nemcsak a szakaszainak a számát tekintve, hanem általánosságban nézve is egészen széles rétegeket fog át.
Magyarországon a rendszerváltozással összefüggésben '45 után már volt egy sajátos változás a közszolgálat területén. Több mint két évig tartott a B-listázások különböző válfajainak a sorozata, melynek eredményeként sikerült szétverni a magyar közigazgatást. S utána több évtized telt el addig, amíg a szakképzettség valamennyire ismét visszanyerte a rangját. De ne felejtsük el, hogy ezelőtt másfél évvel még hatályban volt az a jogszabály, amely felsőfokú képzettségnek elismerte a felsőfokú marxista politikai képesítést!
A főbb eleme egyébként egy közszolgálati törvénynek roppant egyszerű. Nem kezdhetjük úgy, hogy már a régi görögök is…, de úgy elkezdhetjük, hogy az Árpád-házi királyok is… Ugyanis már annak idején is ismerték azt a rendszert, hogy ha egy bizonyos királyi szerviensi kör a mindenkori uralkodót lojálisan kiszolgálja, akkor az uralkodó akár megy, akár jön, kormányok jönnek és buknak, a mindenkori politikamentes szakapparátusnak az eltartásáról az uralkodó, illetve a Kormány gondoskodik. Körülbelül ez volt a lényege a közszolgálatnak egészen a XVII. századik, amikor is a francia és az angol polgárosodási folyamattal egyidejűleg kiéleződött ez a kérdés, és lényegében a maihoz hasonló megoldás született.
Tisztelt Képviselőtársak! Nyilvánvaló, hogy nem igazolódott be azok félelme, akik a rendszerváltozástól való rettegés miatt arra gondoltak, hogy itt tízezreknek menekülni kell a közszolgálatból.
A kormánypártok egységes álláspontja az, hogy a szakapparátust – amennyiben megfelel bizonyos kritériumoknak – a helyén meg kell tartani.
A törvényjavaslat, miután az első az utóbbi évtizedekben Magyarországon, magától értetődik, hogy bizonyos kiérleltségre még nem számíthat, tehát nyilvánvaló, hogy bizonyos gyakorlat után számítani kell apró változásokra. A jogalkotó több ponton megfogalmazott különböző elképzeléseket, amelyeket az idő próbájának kell alávetni.
Nagyon sajátos, hogy e másfél-két hónap óta bent fekvő törvénytervezethez, törvényjavaslathoz az eddig beérkezett 91 módosító indítvány közül kettőt adtak be az ellenzék – a Szabad Demokraták Szövetsége – részéről és 89-et a kormánypárti részről. Ebből 36-ot a Független Kisgazdapárt és 53-at a Magyar Demokrata Fórum. Ez a kérdés egy külön szociológiai elemzés tárgya lehet; különböző megközelítések képzelhetők el. Úgy vélem, ha a szavazáson egyszer túl leszünk, akkor érdemes lesz vizsgálni, hogy mégis ebből mi az alapos, és mi az alaptalan; mennyi az álmatlan képviselői éjszakák terméke, és mennyi az, ami valójában előrevitte a jogalkotást.
Remélem, hogy az általam benyújtott nem túl nagy számú, tizenegy darab módosító indítványból lesz azért olyan, amelyet a tisztelt Parlament elfogad! Néhány ilyenre szeretném ráirányítani a figyelmet.
A törvényjavaslat indokolása hívja fel arra a figyelmet, hogy ha különböző okok miatt határozott időre alkalmaznak köztisztviselőt, akkor őrá nézve az előmeneteli rend, illetve a végkielégítés szabályait nem lehet alkalmazni.
Ez egy olyan érdekes dolog, hogy egy jogász számára az első megközelítésnek nem a törvény indokolásában, hanem a normaszövegben kell lennie, ha ez így van.
Az a következő fázis, hogy nem biztos, hogy ez így helyes. Gondoljunk arra, hogy egy helyettesítendő dolgozó esetleg évekig lehet távol, és ha a helyettesítés időtartamára vesznek fel egy ilyen kvázi határozott időtartamra egy köztisztviselőt, akkor az indokolatlan hátrányt szenved esetleg évekig a besorolása, illetve a díjazása változatlansága esetén. Ezért a módosító indítványom arra vonatkozik, hogy ha a határozott időre létesített közszolgálati jogviszony időtartama az egy évet meghaladja, akkor az előmenetelére alkalmazni kell az általános szabályokat. Végkielégítésre természetesen ebben az esetben sem jogosult.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 12. §-a beszél arról, hogy a köztisztviselő akkor állítható munkába, ha már letette az esküt. Az eskü letételére a törvény 15 napos határidőt szab azzal, hogy ezt a munkáltató további 15 nappal meghosszabbíthatja. Könnyű belátni, hogy ezzel a kérdéssel a munkáltató elméletileg könnyen visszaélhet. Tehát indokolt egy olyan szabály beépítése, hogy a határidő-hosszabbítás, ezzel a munkába állítás és végül a járandóságra való jogosultság csak a dolgozó kérelmére halasztódhassék el további 15 nappal.
A törvényjavaslat 18. §-a a végkielégítés intézményével foglalkozik, azonban nem ír arról, hogy az mikor lesz esedékes. Erre nézve nyújtottam be egy indítványt. Álláspontom szerint ez akkor indokolt, amikor a munkavégzési kötelezettség utolsó napja elérkezik. Rendkívül fontos egyébként ennek meghatározása, hiszen gondoljunk arra, hogy különböző felmentési időszakok is lehetségesek, az új elhelyezkedést is szolgálnia kell ennek az intézménynek. A köztisztviselő érdeke tehát, hogy tudhassa, hogy mikor számíthat az összegre: ma vagy esetleg egy fél évvel később.
A törvényjavaslat 27. §-a a köztisztviselők előmenetelének bizonyos gyorsítási lehetőségéről szól, kiemelve, hogy ha a köztisztviselő a törvényben előírt feltételeket az ott előírt várakozási idő előtt teljesítette, vagy ha nem voltak ilyen előírt feltételek, de új ismereteket szerez, akkor a várakozási időnél legfeljebb egy évvel korábban magasabb fokozatba lehet sorolni. Úgy gondolom, hogy indokolt különbséget tenni aközött, hogy egy jogszabályban előírt képesítést szerez-e meg a köztisztviselő, vagy pedig egy olyan képesítést, aminek a megszerzése nem kötelező, azonban hasznosítható a szakmájában. Az első esetben indokolt az előrelépést kötelezővé tenni, a másikban pedig a lehetőséget kell meghagyni.
Ebben a körben egy gyorsításról is teszek indítványt. A jogszabályalkotóval ellentétben úgy gondolom, hogy nincs indoka annak, hogy legfeljebb egy évvel rövidülhessen le a várakozási idő. Ha valaki megszerezte a képesítést, legyen módja arra, kvázi alanyi joga arra, hogy egy felsőbb kategóriába lépjen. Ezzel lehet inspirálni azt, hogy fiatal tehetséges szakemberek viszonylag hamarabb följussanak a karrier csúcsára. A jogalkotó megfogalmazása a "legfeljebb egy évvel korábban" betétellel egy féket alkalmaz, ennek a kiiktatására, illetőleg más megszövegezésére teszek indítványt.
A javaslat 36. §-a úgy rendelkezik, hogy a köztisztviselő kérésére a minősítési eljárás során a minősítő bevonhatja a minősítés kialakításába a szervezetben működő érdekképviseleti szervet. Ez a megfogalmazás mérlegelési jogot enged a minősítés kapcsán. Úgy gondolom, garanciális okok miatt az a megoldás indokolt, hogy ha a köztisztviselő kéri, kötelező legyen bevonni az érdekképviseleti szervet. Egyébként különösebb értelme nem is lenne az érdekképviseleti szerv létének.
A törvényjavaslat 39. §-ának (2) bekezdése egy sajátos szabályt tartalmaz. A fő szabály az, hogy a köztisztviselő köteles megtartani az állami és a szolgálati titkot. Ezt azonban lényegesen lerontja a következő bekezdés, amely megszabja azt a kört, hogy mikor mérlegelheti a köztisztviselő, hogy pletykálkodhat-e vagy sem. Tilalom ide vagy oda, a pletykálkodás lehetőségét részletesen lehetővé teszi a törvényjavaslat, mert a szöveg szerint "A köztisztviselő illetéktelen személyeknek és szerveknek nem adhat tájékoztatást olyan tényekről, amelyek tevékenysége során jutottak tudomására, és kiszolgáltatásuk…" és itt kezdődik a mérlegelés "…az állam, a közigazgatási szerv munkatársai vagy az állampolgárok számára hátrányos vagy előnyös következményekkel járhat". Úgy gondolom, hogy ilyen bonyolult körülírásra nincs szükség. Meg kell tiltani mindenféle pletykálkodást, illetve a titok megtartásának előírása bőségesen elegendő.
A 42. § a pótszabadság mértékéről szól eltérően a felsőfokú, illetve középfokú végzettségű köztisztviselők esetén. Az ott írt mértékek – több- irányú észrevételezés szerint – nincsenek egymással összhangban. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben a középfokú végzettségűek fölénybe kerülnek a felsőfokúakhoz képest. Ennek korrigálására tettem javaslatot.
Az egyszerűség kedvéért – látom, hogy a képviselőtársak igen fáradtak – egy dologra szeretném fölhívni a figyelmet. (Közbeszólások. Zaj.)
Van a törvényjavaslatnak egy olyan pontja, amit az eddig benyújtott 91 módosító indítvány nem érint. Hála istennek, mondhatnánk, de sajnos, nem így van. Van egy lyuk a törvényjavaslatban, melynek megoldására egyelőre, úgy látszik, senki sem vállalkozott. Én sem tudom, mit kell tenni, de föl kell rá hívni a figyelmet. A javaslat 48. § (2) bekezdése ugyanis úgy szól, hogy a fegyelmi eljárás során a fegyelmi tanács elnöke a munkáltatói jogkör gyakorlójával azonos személy, míg tagjai az általa felkért, az eljárás alá vontnál magasabb besorolású, beosztású tisztviselők. Jól látható előre, hogy ennek a szabálynak gyakorlati alkalmazási problémái lesznek. A fegyelmi ügyekben ugyanis eléggé közismert, hogy a főnök-beosztott viszonyt is érintheti a fegyelmi ügy, és olyan álláspont nem támogatható, ahol ilyenkor az ügyben érintett személy lesz a másik bírája. Ez az egyik gond. Ilyen esetre nem ad megoldást a javaslat. A másik: képzeljünk el egy viszonylag kisebb települést, ahol, mondjuk, van 6 köztisztviselő, amelyben van 2 takarító, egy nemecsek, akit éppen eljárás alá vonnak, 2 magasabb beosztású meg a főnök. Ha itt bárki ellen elfogultsági kifogás merül föl, a javaslat nem ad megoldást, hogy honnan lehet kooptálni bármilyen újabb személyt. Ezt a problémát ezelőtt egy hónappal jeleztem a Belügyminisztérium felé. Nem tudom, hogy született-e valamilyen megoldás. Az Országgyűlés elé nem került. (Mozgolódás.)
Fölhívom a figyelmet, hogy nem lenne illő, ha a képviselők úgy nyomnák meg végül az igen-gombot, hogy ezt a megoldást, ezt a problémát nem tudták áthidalni. Köszönöm szépen. (Taps jobbról.)
