SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)

Full text search

SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A részletes vitában a törvényjavaslat 19. § (2) bekezdéséhez szeretnék hozzászólni, amely szerint a törvény ezt az itt, a mellékletben megállapított javadalmazást 1991. – tehát jövő év – december 31-ig vezeti be, és ennek ütemezéséről külön törvény rendelkezzen.
E tekintetben támogatom Palotás Jánosnak azt a módosító indítványát, amely ezt az időpontot – ütemezés nélkül – a jövő év február végére tenné át. Ennek nagyon komoly okai vannak. Nagyon nagy jelentőségűnek értelmezzük azt a kompromisszumot, amely a Kormány és a bírák, az önkormányzatok, illetve a bíróságok vezetői között megszületett egy alkotmányos erejű megoldásban, amely a harmadik államhatalmi ágat visszaállítja jogaiba, és a fizetések szintjén is biztosítja a bírák számára a tisztes szakmai előmenetelnek és a társadalmi megbecsülésnek a lehetőségét. E tekintetben messzemenőkig támogatjuk a Kormánynak az erőfeszítéseit.
Azt is látjuk, hogy azért volt lehetőség arra, hogy a bíráknak a fizetését jelenleg rendezzük, mivel egy meglehetősen kis számú rétegről van szó; néhány ezer főről.
Ezért nem érthető, hogy miután a Kormány előzetes megállapodások után, tehát a bírákkal történt előzetes megállapodások után kivette a törvényjavaslatból az inflációkövetést, amit meg kell, hogy jegyezzek, teljesen jogosnak tartok, ezt már az egyeztetésnek egy korábbi szakaszában meg kellett volna tenni, ma jelenleg Magyarországon egyetlen egy társadalmi réteg, egyetlen egy foglalkozási ág fizetésében sem szerepelhet ez. Ennek precedens értéke lenne a többire vonatkozóan.
Ugyanakkor e tekintetben a Kormány rugalmasabb magatartást tanusíthatott volna a hatálybalépés idejére vonatkozóan. Hiszen ezzel a gesztussal, amelyet a bírói kar felé tett, egy nagyon nagy jelentőségű, régen várt gesztust, a jogállamiság megszilárdításának egy nagyon lényeges gesztusát tette meg, de bizonyos értelemben rossz szájízt hagy maga után. Ennek a gesztusnak az értékét rontja az a tény, hogy a bevezetése egy évre elhúzódik.
Tegnap hallhattuk a tömegkommunikációban, hogy jövő évre Magyarországon 36 %-os infláció várható, a józannak mondható becslések szerint. Ennek megfelelően az az elégtétel, az a megbecsülés, amelyet ez úton a kormányzatnak, az államhatalomnak az egyik ága akar kifejezni egy másik iránt, az jelentős mértékben csökken, hiszen mire elérünk a jövő év december 31-re, addigra ez az összeg jelentősen leapad az infláció következtében.
Éppen ezért, mivel nagyon kevés embert érint ez a dolog, igazából nem tudom elhinni, nem tudom elképzelni, hogy a Kormány nem tudta volna ezt néhány hónappal előrehozni és e tekintetben kielégíteni azokat a várakozásokat, amelyek joggal megnőttek a bíróságokon belül. Itt nem bérkövetelésről, nem egyszerű bérkövetelésről van szó, arról van szó, hogy megerősítjük-e a harmadik államhatalmi ágat vagy nem, és Önök, amikor Palotás Jánosnak az indítványáról döntenek ebben a kérdésben, akkor arról döntenek, hogy ezt a gesztust megteszi-e az Országgyűlés a bírák felé vagy pedig nem.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi