VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)

Full text search

VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak!
Az a véleményem, hogy az általános vitát követően beterjesztett törvényjavaslat-módosító javaslatok nagymértékben elősegítették annak az általános véleménynek a valóra váltását, amit a szocialista párti képviselőcsoport nevében az előző általános vita folyamán a Parlament ülésén elmondtam.
Két problémakörre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét.
Az egyik az, amit már Fekete képviselőtársam is szóba hozott, hogy nem szerencsés, hogyha egy hivatáson belül megmerevedett és zárt foglalkozási csoportok alakulnak ki. Szükség van bírói karba, ügyészi karba beáramlásra, szükség van más jogi munkakörben foglalkoztatottak későbbi ügyészi, bírói pályára történő átkerülésére, gazdasági tapasztalatokkal, kereskedelmi tapasztalatokkal és sok minden mással fölvértezve megújíthatják az igazságszolgáltatás területén a munkájukat.
Ezért tehát kérem, hogy a tisztelt Ház támogassa azokat az indítványokat, amelyek a jogi munkakörben eltöltött időszak beszámításánál nem pusztán mérlegelési lehetőséget adnak, hanem egyértelműen beszámítják ezeket a jogi területen töltött éveket a besoroláskor a bírói, ügyészi munka előzményeként a jogviszony időtartamába.
A másik megállapítás – tulajdonképpen a Szigethy képviselő úr által elmondottakkal vitatkozva annak a támogatását kérem –, hogy a képviselőház ne tegyen különbséget a törvény szövegében, a törvény rendelkezéseiben a bírói és az ügyészi foglalkozás, hivatás anyagi, jövedelmi viszonyai között. Az az álláspontunk, hogy a jelenlegi alkotmányos helyzetet figyelembe véve kell a bírák és az ügyészek javadalmazását is megállapítani, és ezzel eltérő lenne, és egyben nem lenne az alkotmánynak megfelelő, hogyha eltérne a bírák és az ügyészek javadalmazása. Nem szerencsés, hogyha az igazságszolgáltatásban dolgozók között ilyen szempontból különbséget tennénk. Tehát kérem, hogy a tisztelt Ház az ide vonatkozó módosító javaslatokat ne támogassa.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi