WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:

Full text search

WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:
WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság annak érdekében, hogy ez a törvényjavaslat továbbtárgyalható legyen, s az általános vita lezárható legyen, a szünetben ülést tartott. Elnézést kérünk azért, hogy nem tudtuk a szünet ideje alatt befejezni, s kicsit elhúzódott a tárgyalás, de miután a vitából kitűnt, nagyon komoly és fontos ügyekről van szó, s arról is szó van, hogy ez a törvény kétharmados elfogadást igényel, szükségesnek láttuk, hogy kicsit alaposabban tárgyaljuk a bizottságban, nem időhúzás céljából késtünk, hanem mert dolgoztunk.
Sorra venném a módosító indítványokat, miután bizottsági jelentés nem készült, ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, próbálják meg nyomon követve az általam felsorolt módosító indítványokkal kapcsolatos állásfoglalásokat a saját példányukra átvezetni.
A módosítóindítvány-csomagból az 540-es számú módosító indítvánnyal kezdtük a tárgyalást. Az 540-es számú módosító indítványt Vargha János MDF-es képviselőtársunk nyújtotta be, s ez három módosító javaslatot tartalmaz.
A három közül az elsőt a bizottságunk nem támogatja, a másodikat a bizottságunk támogatja, a harmadikat a bizottságunk szintén nem támogatja.
A következő módosító javaslat 541-es számon Nagy András, SZDSZ-es képviselőtársunk módosító indítványa, amelyet a bizottság támogat.
632-es számon dr. Hack Péter, SZDSZ-es képviselőtársunk nyújtott be módosító javaslatot, amelyet a bizottság nem támogat.
655-ös számon dr. Gál Zoltán képviselőtársunk nyújtott be módosító javaslatot, amely több részből áll. Ennek az első részét a bizottságunk támogatja, a második részét viszont nem támogatja. Ezt levetette a bizottságunk.
719-es számon Kőszeg Ferenc és dr. Szigethy István nyújtott be módosító javaslatot. Ennek a módosító javaslatnak az első részét, az első bekezdését a bizottság támogatja, a második részt, amelyet a bizottsági ülésen jelen lévő képviselők pontosítottak, és az első bekezdést kiegészítették a megyei és a megyei jogú város kifejezésre, a bizottság nem támogatja.
És egy utolsó módosító indítvány, amelyet ismereteink szerint az alkotmányügyi bizottság ülésén Szájer képviselőtársunk nyújtott be, és az Önök előtt 720-as számon megtalálható alkotmányügyi jelentésben szerepel, ennek a jelentésnek a második pontja tartalmazza Szájer képviselőtársunk javaslatát, amelyet a bizottságunk támogat.
A módosító indítványok közül tudomásom szerint több nem érkezett be, illetve több módosító indítvány nem érkezett be, úgyhogy a mi bizottságunk részéről nincsen akadálya az általános vita lezárásának, és a részletes vita megkezdésének, sőt a szavazás megkezdésének sincs. Köszönöm szépen.
Határozathozatal a törvényjavaslat részletes vitára való bocsátásáról

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi