KATONA KÁLMÁN (MDF)

Full text search

KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy mondattal reagálnék az előttem felszólaló által mondottakra: azt hiszem, nem olvasta el alaposan a törvénytervezetet, mert abban csak maximált árról van szó a tehéntejjel kapcsolatban.
Úgy érzem, Szalay képviselőtársam megszólított az érdekképviseleti szervek ügyében, ezért néhány szóban fölvázolnám, hogy az ezzel kapcsolatos indítványom és a tisztelt Ház álláspontja hogyan változott az elmúlt három hét során.
Első indítványomat, az 551-est, október első felében tettem, tehát az úgynevezett benzinügy előtt. Ezt a kérdést a pénzügyi bizottság megtárgyalta. Rendkívül furcsa eredménnyel végződött ez a tárgyalás, ugyanis egyetlen képviselő ellenezte indítványomat. Név szerint meg kell neveznem, mert engem nagyon meglepett: Békesi László az MSZP részéről. Ő nem látta jónak, hogy a társadalmi szervezetek véleményét ki kelljen kérni az árak ügyében. A többi résztvevő, az összes párt részéről, tartózkodott az ügyben, tehát egyetlenegy szavazó sem volt, aki melléállt volna. Ez engem akkor nagyon meglepett, és örömmel tapasztalom, hogy a Történelem – így, nagybetűvel – bizonyos változásokat idézett elő a gondolkodásban, mert a gazdasági bizottság, amely már a benzinügy után tárgyalta az időközben csak egyetlen szóban módosított indítványt, már egyöntetűen, 17 támogató szavazattal …
ELNÖKI közbeszólás (a termet elhagyni készülő képviselőkhöz) Kérem, őrizzük meg a Ház határozatképességét.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi