SZABÓ IVÁN, DR. a gazdasági bizottság elnöke:

Full text search

SZABÓ IVÁN, DR. a gazdasági bizottság elnöke:
SZABÓ IVÁN, DR. a gazdasági bizottság elnöke: Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság megtárgyalta a 406-os számú ártörvénynek a tervezetét, azt az általános vitára alkalmasnak találta, megállapítva azt, hogy jól illeszkedik a liberális gazdálkodási törvényeknek abba a sorába, amelyekbe többek között az ezzel szorosan összefüggő, tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvény is.
A gazdasági bizottság a tárgyalásnapig, tehát ma reggelig benyújtott valamennyi módosító indítvány ügyében állást foglalt. Amennyiben a tárgyalás ma olyan fázisba kerülne, hogy az általános vitát lezárva, a részletesre sor kerül, a tisztelt Házat erről tájékoztatni tudom. Ha további módosítások nem érkeznek, akár a szavazásig is eljuthatnánk.
Mégis tisztelettel javasolom a tisztelt Háznak, hogy a törvényt összefüggéseiben javasoljuk szavazásra bocsátani a tisztességtelen piaci magatartás szabályaival. Ugyanis az ott megfogalmazott bizonyos jogelvek visszaköszöntenek az ártörvényben vagy fordítva. Nehogy olyasmi történjék, hogy egy már elfogadott módosításnak a másik törvényre olyan konzekvenciája legyen, hogy a két törvény közötti összhang a későbbiekben már nem megteremthető. Köszönöm szépen a figyelmet. (Kis taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi