PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)

Full text search

PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Urak! Szarvas város és a környékén élő emberek ivóvíznek nem minősíthető vizet kénytelenek fogyasztani. A vizsgált paraméterek közül több nem felel meg a szabványban előírtaknak. Gondolok itt elsősorban a magas hőmérsékletre, a szervesanyag- és arzéntartalomra és a nitrit-szennyezésre, és még sorolhatnám. A fertőzött ivóvízről széles körben tudnak az illetékes minisztériumban, konkrét intézkedés mégsem történt.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az önkormányzat saját erőből nem tudja a problémát megoldani, mint ahogy korábban sem tudta megoldani, hiszen állami programok léteznek az ilyen feladatok megoldására.
Első kérdésem a miniszter urakhoz: kinek a feladata, hogy egészséges ivóvizet biztosítson 20 ezer embernek? Szarvas esetében nem fogadható el érvelésként az, hogy az arzéntartalom – zárójelben jegyzem meg egyébként, hogy keveréssel – épphogy a határérték alatt tartható, ugyanis a többi problémát – például gáztalanítást, baktériumcsökkentést – megfelelő technológia hiányában nem tudják megoldani.
Az országban ezzel szemben több helyen kiváló vízbázis található. Úgy gondolom, hogy ha az olaj és a földgáz elvezethető, akkor az élet alapvető eleme, a víz miért nem. Ez a kérdésem. Ez nyilvánvalóan egy hosszabb távú program lehet, ugyanakkor azt kérdezem, hogy egyáltalán gondolkodtak-e ilyen megoldáson. És addig, amíg ezt a megoldást meg lehet valósítani, kívánnak-e tenni a helyzet javítása érdekében valamit? Azt már az illetékesek is belátták, hogy a terhes anyák és a gyermekek 3 éves korig csak tasakos vizet fogyaszthatnak. Önök szerint 3 és fél éves gyermekek számára nem vérméreg a nitrit?
Szarvas város – mint már említettem –, a probléma észlelője miért maradt ki a dél-alföldi települések egészséges ivóvízellátásának programjából? Hogy a program miért került titkosításra, az pedig teljesen érthetetlen, hacsak nem merül fel az a kérdés, hogy vajon a Békéscsabai Konzervgyár milyen vizet használt és talán használ fel a mai nap is.
Ha hasonló "minőségű" ivóvizet használt fel, akkor – azt hiszem – ez a probléma már nemcsak a dél-alföldiek ügye. Nem értem, és ezért kérdezem, hogy az egészséges ivóvíz biztosítása, illetve a szennyezett víz okozta egészségügyi problémák miért nem tartoznak az egészségügyre is. A kérdéssel foglalkozók, köztük orvosok is, konkrét megfigyelésekre és statisztikára hivatkozva a következőt állítják.
A városban és környékén a legnagyobb a csecsemőhalandóság. Szarvason jelentősek a gyomorpanaszok. Az országos átlag háromszorosát fogyasztják a hasmenés elleni gyógyszerekből. A hasnyálmirigy-gyulladásos megbetegedés a városban jelentősen megnőtt. Az átlagnál nagyobb az infarktusok száma, amit a lágy vízzel hoznak összefüggésbe. Az utóbb felsoroltak miatt – úgy gondolom – ez a probléma a Népjóléti Minisztériumra is tartozik. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi