BOROS LÁSZLÓ (MSZP)

Full text search

BOROS LÁSZLÓ (MSZP)
BOROS LÁSZLÓ (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyugati határövezetet, ezen belül szűkebb pátriámat, Sopront a közbiztonság olyan fokú romlása fenyegeti, melyet a lakosság már nem tud és nem akar elviselni. Napközben sokszorosára duzzad a lélekszám, nálunk ez évben 9 és fél millió ember fordult meg. Ezek az emberek gyakorlatilag négy csoportot képviselnek: a határszélre, illetőleg a határ mindkét oldalára kíváncsi honfitársaim; az osztrák bevásárló, valamint átutazó nyugati turisták; a keleti zöldhatáron át érkezett különböző nemzetiségű menekülők; és végül az így keletkezett zűrzavaros állapot vámszedőiként megjelent magyar és külföldi bűnözők.
Nem titkolom, hogy számomra elsősorban a magyar lakosság biztonsága a fontos. Ugyanakkor nem lehet közömbös az sem, hogy osztrák barátaink miért maradnak el; azért, mert áraink lassan már számukra sem lesznek vonzóak, vagy azért, mert feltörik gépkocsijaikat, és egyéb módon fenyegetik biztonságukat.
A nyugati határsáv évekkel ezelőtt csak igazolvánnyal volt megközelíthető. Ennek az elzártságnak, amelynek szerencsére visszavonhatatlanul vége, számtalan hátránya mellett volt egy kétségbevonhatatlan előnye is. Nevezetesen a helyi rendőrségnek és a lakosságnak csak a helyben kinevelődött bűnözők jelentettek gondot. Néhányan felhívták a figyelmemet, hogy a nyugati határövezet és ezen belül Sopron közbiztonsága jobb az országos átlagnál. Én ennek örülök, de ez a tény sem engem, sem a képviselői fogadóórákon ez ügyben reklamálókat nem nyugtatja meg, akik a közbiztonság folyamatos romlását tapasztalják. Valamit tehát tenni kell.
Kérem államtitkár urat, hogy Sopron sajátos helyzetére tekintettel a nyugati határszél közbiztonságának javítását kiemelt feladatnak tekintse. Örülnék, ha megismerhetnénk ezzel kapcsolatban tervezett intézkedéseit. Kérem, Államtitkár Úr, válaszában kínáljon olyan megoldást, mellyel megnyugtató módon rendeződik a jelenlegi helyzet. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi