BORZ MIKLÓS (FKgP)

Full text search

BORZ MIKLÓS (FKgP)
BORZ MIKLÓS (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! és azok a tisztelt Képviselő Urak, akik megtiszteltek azzal, hogy személyemmel ilyen mélységben foglalkoztak. Elsősorban Nagy András képviselő úrnak köszönöm, hogy szárnyakat adott nekem. Még repülő borzot ugyan nem láttam, de (derültség) Istenem, a csodák világát éljük, ilyen is előfordul. Hangsúlyozom, nem sértődtem meg, a humort mindig mindenhol helyénvalónak érzem és megértem. Annyit szeretnék csak mondani, hogy a héjának ornitológiai ismeretem szerint az a feladata, hogy a lyukból kibújó borzot elkapja, felemelje és elvigye. Tehát, Istenem, ilyen is történik.
Most komolyra véve a szót, én a hadsereg szétverését, amit egy képviselőtársam említett, olyan értelemben fogtam fel, ha túlzottan vonzóvá tesszük a polgári és a fegyver nélküli szolgálatot, akkor nem az az 500-600 személy fog jelentkezni erre a szolgálatra, hanem ennél sokkal többen, ez pedig már a mai kozmopolitizmusra és pacifizmusra hajlamos világban veszélyt jelenthet és tényleg oda vezethet, hogy szétveri a hadsereget. Köszönöm szépen. Ennyi megjegyzést akartam mondani.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi