SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ)

Full text search

SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ)
SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban megjegyzem, hogy javaslatom benyújtásával csupán pontosítani, egyértelműsíteni szeretném Wachsler Tamás 513-as számon a 8. pontban beadott módosító javaslatát. Mivel ezt a módosító javaslatot mind a honvédelmi, mind a jogi bizottság már tárgyalta, úgy vélem, hogy a bizottságok összehívására az én csatlakozó módosító javaslatom miatt nincs szükség.
A csatlakozó módosító indítvány lényege annak megerősítése, hogy az alternatív szolgálat igénybevétele alanyi jogon járjon mindazoknak, akik lelkiismereti okokból nem kívánnak fegyveres katonai szolgálatot teljesíteni.
Meggyőződésem szerint semmiféle külön bizottságnak nem lehet jogosítványa arra, hogy lelkiismereti ok meglétét egyáltalán vizsgálja. Ez az eljárás számos visszaélésre ad lehetőséget. Ezért javaslom, hogy a polgári, illetve a fegyver nélküli szolgálatot néhány rendkívüli eset kivételével a hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok adja meg lelkiismereti vizsgálódás nélkül.
Javaslatom szerint nem kaphatnának engedélyt polgári, illetve fegyver nélküli katonai szolgálatra azok, akik fegyveres testületek tagjai, illetve akiknek fegyvertartási engedélye van. Nem kaphatnának polgári szolgálatra engedélyt azok, akiket erőszakos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek.
A Magyar Köztársaság Alkotmánya megfogalmazza az alternatív szolgálat választásának lehetőségét lelkiismereti meggyőződés alapján. A legtöbb európai országban, ahol hadkötelezettség egyáltalán létezik, szintén megadatik az alternatív szolgálat lehetősége. Mécs Imre és Wachsler Tamás képviselőtársaim már említést tettek arról a felhívásról, amelyet az Európa Parlament 1989. október 13-án intézett az Európa Tanács tagországainak országgyűlési képviselőihez, hogy az alternatív szolgálat alanyi jogi bevezetését országaikban kezdeményezzék és törvénybe iktassák. Magyarország hamarosan az Európa Tanács tagja lesz. A jelen törvénymódosítással a magyar Parlament egyértelműen bizonyíthatná, hogy európaiságunk nemcsak elvi deklarációnk szintjén létezik, hanem a magyar jogrendszer átalakításával képes kapcsolódni az európai normákhoz. A jelenleg hatályos törvény nem felel meg ezeknek az európai normáknak és ez emberi jogi szempontból is erősen kifogásolható.
Végül pedig hadd említsem meg azt a meggyőződésemet, hogy a polgári szolgálat társadalmi fontosságát tekintve semmiféleképpen sem marad el a fegyveres szolgálat mögött, pszichológiai szempontból pedig azzal össze nem mérhető, de hasonló nagyságrendű felelősséget és megterhelést jelet azoknak, akik ebben részt vesznek. A jogrendszerünkbe épített garanciák pontosabb kiépítéséért és az emberi jogok következetes, teljesebb körű alkalmazásának érvényre juttatásáért kérem fogadják el módosító javaslatomat. Köszönöm szépen. (Taps)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi