JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter:
JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter:
JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban így nehéz helyzetben vagyok. Hogyha erre válaszolnék, akkor úgy gondolják, hogy talán én magam is osztom a tisztelt képviselő úr nézetét, hogy itt valamiféle zűrzavar van. Én ugyanis semmilyen zűrzavart nem látok. A Kormány álláspontja meglehetősen világos, a televízió nyilvánossága előtt és a sajtóban is elhangzott. Természetesen egy ilyen üggyel kapcsolatban nem látjuk értelmét, hogy külön kormánynyilatkozatot hozzunk.
Ha megengedi az Elnök Úr, egész röviden néhány reflexiót fűznék a felvetett kérdéshez. Én magam is rendkívül szerencsétlennek tartom történelmi kérdéseknek, vitáknak politikai célú felvetését, ismételgetését, ami e térségben – sajnos – gyakran megesik. Ez a magatartás az utóbbi években nálunk egyre ritkábban volt tapasztalható, szomszédságunkban annál gyakrabban!
Ha mi Trianonról beszélünk – és a képviselő úr eredeti interpellációjában én a Trianon szót kaptam meg, és nem irredenta emlékművet –, tehát ha mi Trianonról beszélünk, az nálunk valóban a múltról szól, történelmi tragédiáink legnagyobbikáról, a sokarcú, soknyelvű, ezeresztendős Hungária, a történelmi Magyar Királyság megszűnéséről. A fájdalom mellett ott van bennünk a kérdés, az önvád is: mennyiben voltunk ezért mi magunk is felelősek? Már régóta nem a harag uralkodik a szívünkben. Két ízben, 1920 után 1947-ben is aláírtuk a békeszerződést. 1975-ben aláírtuk a helsinki záróokmányt, és a legutóbbi hetekben maga az Országgyűlés, továbbá kormány- és miniszteri nyilatkozatok sora erősítette meg, hogy nem kívánjuk megbontani a békét, egyetlenegy szomszédunkat sem fenyegetjük, hogy a magyar kisebbség jogainak biztosítását a demokratikus változásoktól, az európai normák kidolgozásától és betartásától várjuk.
Azt értem, ha nem is helyeslem, hogy vannak országok, amelyek feltehetőleg azért riogatják népüket és a világot a magyar irredentizmus rémképével, mert ezzel akarják elterelni a figyelmet saját belső nehézségeikről és ezek okairól. De miért kellett itthon egy kicsiny, a képviselő úr eredeti interpellációjában marginálisnak minősített társaság kellően át nem gondolt és azóta elvetett kezdeményezéséből ekkora ügyet csinálni? Én – miután a kérdés nem hangzott el – nem reflektálnék.
A továbbiakban csak egy vonatkozásban szeretném megnyugtatni a tisztelt Képviselő Urat. A Kormány gondosan ügyel az ország külpolitikai érdekeire, és ez a felelősség határozza meg az egyes minisztereknek és államtitkároknak az emlékmű kérdésében elfoglalt álláspontját is. Hazánk külpolitikai érdekeinek egyik legfontosabb védelmezője a magyar honvédség, és természetesen annak politikai vezetése is. Biztosra veszem, hogy lépéseikben, cselekedeteikben a jövőben is a nemzet érdekei iránti felelősség fogja őket vezérelni. (Taps a jobb oldalon.)
