MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az elmúlt hetekben több levél érkezett a Parlamenthez a büntetés-végrehajtási intézetekből, több száz aláírással. Ezeket a leveleket a tisztelt Elnök Úr a bizottságunk elé utalta észrevételeink megtétele céljából. Ezek kapcsán az elmúlt héten a bizottság egy külön csoportja meglátogatott két büntetés-végrehajtási intézetet. Személyes tapasztalatok szerzésére is mód nyílt az ottani hangulatot illetően.
A bizottság az elmúlt heti ülésén összegezte a levelekből leszűrhető tapasztalatokat. Ezen kívül emberiességi szempontok alapján véleményezte az előttünk fekvő törvényjavaslatot is.
A bizottsági ülésen ebben a tárgykörben vita bontakozott ki, hogy vajon a bizottság illetékességi körébe tartozik-e ebben az ügyben állást foglalni. A bizottság többsége három ellenszavazat és három tartózkodás mellett úgy foglalt állást, hogy – tekintettel az emberiességi szempontokra, másrészt azon nyilvánvaló tényre, hogy a leveleket amúgy is a tisztelt Elnök Úr a bizottsághoz továbbította – mindenféleképpen illetékességébe tartozik állást foglalni ebben a kérdésben.
Felszólalásom első részében röviden azokról a tapasztalatokról szeretnék beszélni, amelyek a levélből, illetve a látogatásból leszűrhetőek.
Teljesen nyilvánvaló, hogy az amnesztiatörvény megalkotását feszült várakozás előzi meg. Egyrészt feszültség érezhető a lakosság körében. A társadalom ugyanis attól tart, hogy az amúgy sem túlságosan szilárd közbiztonsági viszonyaink rendülnének meg akkor, ha nagyobb számú elítélt kerülne egyik napról a másikra szabadlábra. Másrészt feszültség tapasztalható – sőt robbanásveszély – az elítéltek körében. Ez a leszűrt tapasztalatok alapján három okra vezethető vissza. Az egyik feszültségforrás az a bizonytalanság, melyet e kérdés megvitatásának állandó halogatása okozott. A közkegyelem kérdése ugyanis már két hónapja forog közszájon. Az előző Kormányt politikai felelősség terheli abban a vonatkozásban, hogy annak ellenére tett közzé amnesztiatervezetet, hogy nagyon jól tudta: ennek a megalkotása, elfogadtatása már nem az ő feladata lenne. Azt is tudta, hogy az új Parlamentnek valószínűleg nem ez lesz a legfontosabb, legsürgősebb dolga akkor, amikor a nemzetnek még Kormánya sincs.
A másik ok az – ez a levelekből kitűnik –, hogy az új Kormány halogatja az egyértelmű állásfoglalást az elszámoltatás kérdésében. Így a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek egy széles köre nem érti, miért ne vonatkozhatna rá szélesebb amnesztia, ha azok, akik az országnak húszmilliárdos adósságot halmoztak fel, vagy azok, akik a nemzeti kincsünket, a Duna-kanyart brutálisan megrongálták s ezzel milliárdos károkat okoztak, vagy azok, akik a csernobili atomkatasztrófa elhallgatásával az egész nemzet egészségi állapotát sodorták veszélybe, vagy azok, akik a közvagyont kétes értékű jogi manőverekkel sajátítják ki maguknak, most is zavartalanul készülődhetnek a nyári üdülésükre.
A feszültség harmadik forrása: feszülten várják az elítéltek, hogy vajon a rendszerváltás érzékelhető lesz-e az amnesztiatervezetben is.
Mindezek alapján a bizottság a törvénytervezettel humanitárius szempontok alapján foglalkozott, és az alábbi megállapításokat tette: Egyrészt szerencsétlennek tartja, hogy az egy évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítéltekkel szemben a végrehajtási kegyelem nem terjed ki a visszaesőkre. Azt a visszaesőt ugyanis, akit egy bíróság egy évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztésre ítélt, olyan, csekélyebb súlyú cselekmény elkövetése terheli, amely egyáltalán nem rendítené meg a közbiztonságot olyan módon, hogy ne lenne indokolt ebben az esetben az amnesztia szélesítése.
A második megállapítás az volt, hogy szerencsétlen az, miszerint a három évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtása alól mentesülők köre nem terjed ki a fiatalkorúakra. Elhangzott, hogy bizonyos humanitárius szempontok indokolják például, hogy a nyugdíjkorhatárt elért személyek körére kiterjedjen. Amennyiben ezt elfogadjuk – ez nagyon helyes –, ugyanilyen indokok miatt ez másik korcsoportra is vonatkozhatna. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a súlyosabb cselekményeket elkövetők ennek hatálya alá esnének. Őket kizárná a miniszter úr által fel nem sorolt kizáró körülmények valamelyike.
Volt még egy megállapítás, mely a hűtlen kezelésre vonatkozott. Minthogy a módosító indítványt a Kormány támogatja a törvény-előkészítő bizottsággal együtt, erre nem térek ki.
Még két észrevételt szeretnék ismertetni. Az egyik, hogy nem terjed ki a mellékbüntetésekre és az intézkedésekre. Ezek gyakran súlyosabb következményeket okoznak, miként maga a főbüntetés. Hivatkoznék itt a közügyektől eltiltás, a gépjárművezetéstől eltiltás vagy a vagyonelkobzás kimondására. Köztudott a büntetőperes gyakorlatból, hogy az elmúlt években több gazdasági bűncselekményben mondtak ki bűnösnek elítélteket. Ezek vagyonának nagyobb részét elkobozták. Előfordulhat, hogy most mentesülnek a törvényjavaslat folytán. Ugyanakkor ennek a hatálya fönnmarad, szabadulnak olyanok, akik mentesülnek a törvényjavaslat folytán, de nem szavazhatnak az önkormányzati választásokon, mert kiterjed rájuk a közügyektől eltiltás hatálya. Hivatkoznék itt arra, hogy az a bizonyos Nagy Imre-féle törvényerejű rendelet a közügyektől eltiltás körére is kiterjedt.
Az utolsó észrevétel az volt, hogy az egynyolcados általános csökkentést valamilyen módon lehetett volna differencálni. Magyarán: ennek a szimbólum-jellegét oldani azzal, hogy esetleg valamivel alacsonyabb mértékben határozzák meg, a másik oldalról viszont szűkíteni a kört, akikre ez kiterjed. Természetszerűen ez nem terjedt volna ki az élet elleni és a legsúlyosabb cselekményt elkövetők körére.
A tapasztalatok összegzésénél hangsúlyozni kell, hogy bizottságunknak nem feladata részletes szabályok kimunkálása. Felvetődhet a kérdés: vajon miért nem módosító indítvány formájában teszi meg a bizottság ezeket az észrevételeket? Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a bizottság ülésének az időpontjáig már lezajlott a törvény-előkészítő bizottság ülése, ezért egy esetleges módosítás beterjesztése e kérdés megoldásának további eltolódását eredményezte volna. Ennek csak akkor lett volna értelme, ha valószinűsíthető, hogy a halasztás eredményeként megváltozik az eredeti javaslat. Mindenki beláthatja, hogy erre csak akkor van esély, ha ezek a Kormány részéről születnek meg.
Ezzel a felszólalással is a bizottság lehetőséget kíván nyújtani, hogy a Kormány, az előterjesztő fontolja meg ezeket az észrevételeket. Amennyiben tőlük indulna ki egy ilyen irányú módosítás, bizonyára nem váltana ki lázadást, megértenék az elítéltek is, hogy ez nem a kérdés további céltalan halogatását jelenti.
Egy ilyen megoldás azt is elkerülhetővé tenné, hogy június 16. kapcsán eszünkbe jutó miniszterelnök, Nagy Imre neve mellett eszünkbe jusson egy amnesztiatörvény is, amely szélesebb körű volt, mint a mostani; kiterjedt mellékbüntetések egyes kategóriájára is.
Én tisztelettel még azt szeretném megjegyezni a közvélemény felé – ugyanis a laikusok arra gondolnak, hogy amikor egy ilyen javaslatot tárgyal a Parlament, hogy holnap azután több ezer elítélt szakad a nyakukba. Egyáltalán nem erről van szó, talán pár százan, ha kiszabadulnak fokozatosan, a többieknek csak a büntetésük tartama csökken, és majd amikor eltelik, és eljutnak addig az időpontig, akkor szabadulnak. Tehát nem kell attól tartani, hogy az országot elözönlenék a bűnözők. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
