NAGY ATTILA (MSZP)
NAGY ATTILA (MSZP)
NAGY ATTILA (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Urak! Képviselőtársaim! Én úgy érzem, ezt az alkotmánymódosítási vitát sajnos nem fogják megoldani a számunkra olyan üdítő szellemeskedések és egymás közötti szurkapiszkák… Ez azért komolyabb annál, semhogy viccelődjünk felette.
Azt is el kell mondanom, mielőtt a lényegre térnék, hogy nem mindig érzem felemelőnek a munkát ebben a házban. Amikor például kimondják egyik képviselőtársunk nevét, és tehénbőgés hallatszik a parlamentben, egy általános iskolában érzem magam. Azt hiszem, mi nemcsak a Parlament méltóságának tartozunk felelősséggel, hanem a nemzetnek is, amely nagyon komoly érdeklődéssel figyeli a munkánkat.
Azt is sajnálatosnak tartom, hogy tulajdonképpen úgy érzem, kis súlya van itt a plénumon elhangzott szónak, mert egyelőre a megértő egymásra figyelés túlságosan mélyen alá van rendelve a frakciófegyelemnek. Egyes képviselőtársaink néha olyan megjegyzéseket tesznek, mintha az őszinteség és a megfontolás bizonyos székekhez kötött privilégium lenne. Én nem hiszem. Én itt nem akarok senkit védeni külön-külön, személy szerint, de úgy érzem, egymás lenézésének, kigúnyolásának nem sok helye van ebben a Parlamentben. Ha különbözőképpen is, de valamennyien gondolkodó emberek vagyunk, és komolynak szánjuk azt, amit mondunk.
Azért is súlytalannak érzem a szót, mert eddig még – remélem, hamarosan nem így lesz – ebben a mi Parlamentünkben a nagyon lényeges kérdések nem a plénum vitáin dőltek el, hanem frakcióüléseken, koalíciós tárgyalásokon, paktumokban. Amikor nekiültünk vitatkozni, már előre tudtuk, milyen arányú szavazat lesz ennek a vitának a vége.
Én mégis szeretném elmondani azt, amit a magam részéről igaznak érzek, legalább azért, hogy hallja az, aki hallani kívánja, és legalább lelkiismereti teher legyen rajta, amikor esetleg személyes meggyőződése ellenére fogja megnyomi a szavazógombot. Elmondom azért, mert foglalkozásomból adódóan irtózatosan széles ismeretségi körrel rendelkezem, és a mondanivalóm meglehetősen sok ember véleményére támaszkodik.
Engem ebben az alkotmánymódosítási csomagtervben elsősorban az zavar, hogy néhány nappal ezelőtt mind a Demokrata Fórumnak, mind a Kisgazdapártnak általam nagyon tisztelt szóvivője meggyőző erejű szavakkal kért bennünket: ne hátráltassuk itt hosszas vitákkal a nemzet és az átalakulás számára nélkülözhetetlen törvények megszületését. Ugyanakkor ez az elénk terjesztett módosítási kollekció, amely a számolásom szerint 94 apró, pici módosításból áll, lényegében nem a megkezdődött átalakulási folyamatot folytatja a társadalomban élő emberek érdekei és elvárásai szerint, hanem a Kormány pozícióját kívánja elsődleges lépésként biztosítani.
Nekem csak az a bajom ezzel a paktummal, ami ebben az ügyben létrejött, hogy érzésem szerint ma már Magyarországnak sem olyan ellensége, sem olyan állampártja nincs, ami ellen paktumot kellene kötni. Tudniillik a paktum az egy biztosítékrendszer, hogy egy elhatározott dolog feltétlenül úgy történjék meg, ahogy azt szűk körben elhatároztuk. Ez pedig nagyon indokolt akkor, ha élesen szembeállok valakivel, de itt önmagunkkal és a nemzettel állunk szemben, mert végső soron az a 33 szocialista képviselő, akik közül velem együtt jó néhányan alig egy-két hetes tagjai vagy csak a választások után lettek tagjai ennek a frakciónak, tehát nem az állampárt képviseletében vagyunk itt, nem jelentenek akkora veszélyt ebben a Parlamentben, hogy velük szemben paktumot kellene létrehozni.
A másik dolog: ez a bonyodalmas, több héten keresztül folyó vita lényegében hátráltatja az önkormányzati törvény, a földtörvény, a vállalkozási törvény, a társadalom belső önszabályozási rendszerére vonatkozó törvények megszületését – jelentős mértékben hátráltatja azt.
Azon kívül még egy dolog van, végső soron ez az egész csomagterv egy megkezdett folyamatnak a logikus folytatása. Egyszer már kitettem magam a közfelháborodásnak, amikor a társadalmi viták alkotmánymódosításával kapcsolatban felszólaltam. Nem értem, hogy miért nem a gazdaságunkat, társadalmunkat megmozdító lényeges kérdésekkel foglalkozunk elsősorban, hanem kifejezetten a hatalom pozícióinak a rendezésével. Miről van itt szó? A társadalmi viták kizárása – azt mondtuk rá, áldemokratikus. Igen, egy szinten, de amikor a törvény által érintett területek szakembereinek és érdekszövetségeinek a meghallgatásáról van szó, akkor bizony már érdemi kérdést szüntettünk meg, és a néppel szemben védtük meg a szuverenitásunkat.
Amikor a miniszterek kinevezését kivettük a Parlament kezéből – nagyon reális indokok alapján –, a Parlament jogköre bizonyos értelemben beszűkült, és még azt a meghallgatási kis engedményt is alig-alig tudtuk megkapni. Én nem vádolom rosszhiszeműséggel azt a Demokrata Fórumos frakciót, amelyik ilyen védekező gesztusokat tesz úgy a nemzettel, mint a Parlament bizonytalan összetételével szemben. De ha nem rosszhiszemű, akkor ezek a védekező gesztusok azt mutatják, hogy azt feltételezi, hogy rajta kívül itt mindenki rosszhiszemű – pedig ez nem így van.
Elhangzott, hogy ezek a javaslatok azért kerültek elénk, hogy erős Parlament és Kormány legyen stb. Igen ám, de ha nagyon nagyon sok területen megszüntetjük a kétharmados többséget, akkor erős Parlament helyett erős koalíció jön létre, és éppen az ellenzéki szervezeteknek a kezéből kerül ki az az eszköz, amivel nem ellenkezhet, nem nehezítheti az ország kormányozhatóságát, hanem alkura és kompromisszumra kényszerítheti a Kormányt vagy a koalíciós pártokat olyan kérdésekben, ahol ezt rendkívül lényegesnek tartja. Ráadásul akkor, amikor fokozatosan növeljük a kormányerőknek a parlamenti erejét, fokozatosan leépítjük a nép beleszólási lehetőségeit a konkrét politikai eseményekbe, akkor gondoljuk meg, a matematika tükrében csúnyábban néz ki, mint a szívünkben, egy olyan kormánynak a cselekvési lehetőségét szabadítjuk fel, amelyik, ha kiszámítjuk, hogy a választáson a nemzet 60 százaléka vett részt, a kormányt a nemzet által ideküldött képviselőknek az 54 százaléka részesítette bizalmába, akkor szabad kezet egy olyan Kormány kezébe adunk, amelyik lényegében a választópolgárok 33 százalékának a szavazatát bírja. Tessék kiszámolni!
Ezt azért tartom a magam részéről veszélyesnek, mert a demokráciát a diktatúrától nem az különbözteti meg, hogy az utóbbiban esténként csönget az ÁVO, hanem az, hogy a demokráciában mindenki kompromisszumkényszerben van – a Kormány is –, míg a diktatúrában egy kisebbség vagy egy társadalmi szelep akarata szabadon érvényesülhet.
Nagyon szépen kérem, hogy akkor, amikor a részletes vitában pontról pontra értékeljük majd ezeket a kérdéseket, legyen mindenki belátó, bölcs és megfontolt, mert nem hiszem, hogy ez a tendencia elszánt rosszakaratból alakult volna ki. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
