LUKÁTS MIKLÓS (KDNP)

Full text search

LUKÁTS MIKLÓS (KDNP)
LUKÁTS MIKLÓS (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A program egyik részterületével, a környezetvédelmi programmal kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot felvetni.
Örülünk, hogy a program pártunknak, a KDNP-nek a programjából sok elemet átvett, ugyanis számunkra különösen fontos a teremtett világ értékeinek megóvása, emberhez méltó környezet kialakítása.
Azt hiszem, hogy a kormányprogramnak ez az egyik olyan része, amelyet az ellenzéki pártok – egyébként egyéb területen meglevő eltérő szemléletük ellenére – kevésbé fognak vitatni, hiszen itt minden pártnak olyan választ kell adni az egyre súlyosbodó kérdésekre, amely egyértelműen biztosítja a természeti és épített környezet megóvását.
Az sem vethető – mint itt tegnap és ma is többen tették – a program szemére, hogy hiányzik a megvalósítás gazdasági háttere. Itt nem mindig nagyobb beruházásokra, ágazatok szerkezetének előzetes átalakítására van szükség, hanem elhatározások, időben meghozott, átgondolt döntések kellenek.
Jó lenne, ha a környezetvédelmi kérdések sohasem válnának politikai kérdésekké, hiszen a levegő szennyezettsége, a radioaktív hulladék kisugárzása, a zaj erőssége műszerrel mérhető, a természeti és épített környezet rombolása szemmel észrevehető.
Ezeket a környezeti károkat csak megelőzni, az elkövetett környezetrombolásokat pedig csak helyrehozni lehet.
Hadd mondjam el, úgy érzem, ez a szemlélet mutatkozott meg eddig bizottságunkban, a környezetvédelmi bizottságban is, ahol úgy tapasztaltuk, hogy a véleményeket nem a pártbeli hovatartozás, hanem a szakmai meggyőződés alakította ki idáig.
Azonban mi az, ami felette áll a kormányprogramnak és politikának ebben a kérdésben? Ez a társadalom minden tagjának, minden gazdálkodó, termelő szervezetnek az önkontrollja és önkorlátozása. Az örök ellentét a pillanatnyi gazdasági eredmény és az ennek elérésekor keletkezett környezeti károk között végre úgy kell, hogy megoldódjon, hogy a környezet javára dőljön el ez a hosszútávú érdek.
Még valamiről hadd szóljak. Közigazgatási téren itt is fontos lenne a hatáskörök tisztázása, főleg az ilyen szempontból mostohán kezelt építőipari ágazat irányításának megoszlására, az ebből a környezetvédelmi közigazgatásra háruló feladatokra gondolok.
Bár nem pontosan a mai vagy holnapi ülés témája lesz, de hadd utaljak arra, hogy kezdeményezte bizottságunk – nyilván ez később tárgyalásra kerül – egy bős-nagymarosi ad hoc bizottságnak a létrehozását is, és egy drávai vízlépcsőbizottságot is létrehoztunk. Ezt csak szeretném jelezni, mert tudom, hogy ezek a kérdések állandóan előtérbe kerülnek.
Még egy dolgot, személyes élményemet hadd mondjam el, amit itt érzek s nyílván képviselőtársaim is éreznek, hogy tökéletesen működik a demokratikusan megválasztott többpárti Parlament – hála Istennek –, s azt hiszem, ez egy olyan kényszerpálya lesz számunkra, amelyik egy kormányprogram esetleges hibái ellenére is bizonyára jó helyre fog vezetni bennünket. Egyébként a kormányprogram elfogadását javaslom. (Taps jobboldalról!)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi