ZACSEK GYULA, DR. (MDF)
ZACSEK GYULA, DR. (MDF)
ZACSEK GYULA, DR. (MDF) Akkor nem az én hibám, elnézést. Én egy nagyon lényeges dologról szeretnék szólni, ami azt hiszem, hogy nem is itt a Házon belül lényeges, hanem a Házon kívül azok számára, akik figyelemmel kísérik a költségvetési vitát, nevezetesen arról, hogy a lakosság összes adóterhe hogyan alakul a költségvetésen belül, illetve hogyan fog alakulni az 1991. évben. Én még az általános vitánál szerettem volna szót kérni, viszont a zárt ülés ettől megfosztott engem, úgyhogy nagyon sok dologról már itt nem kívánok beszélni, viszont ez az egy dolog olyan, amit nagyon fontosnak tartok, és itt két fogalmat kellene tisztázni, ami nagyon sok félreértést tisztába tesz.
Az egyik az adófizető, a másik pedig az adóviselő fogalma. Ugyanis ez egy lényeges dolog, mert a költségvetés az elvonások, központosítás és újraelosztás gyakorlata, amelyben nem mindegy az, hogy ki fizeti és ki viseli a terheket. És én eszerint szeretném a költségvetést még az eredetileg benyújtott számok alapján átvilágítani, ami egypár perc tulajdonképpen.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, ezt a két fogalmat mindenféleképpen tisztázni kell, az adófizető és az adóviselő különbözetét vagy különbségét. Ugyanis adófizető az, aki a kötelezettségének eleget kell hogy tegyen. Nevezetesen arról van szó, hogy a költségvetés felé a kötelezettségét teljesítse. Az adóviselő pedig az, aki mindezt a terhet állja, ez pedig a lakosság. Teljesen mindegy, hogy annak mi a neve, vállalati nyereségadó, társadalombiztosítási járulék vagy személyi jövedelemadó. Tehát ezeknek a tisztázására, és ennek a tehernek a bemutatására szeretnék két összefüggést itt elővezetni.
Az egyik az, hogy az előirányzat szerint, itt figyelembe véve azt, hogy a vállalati nyereségadó, a vagyon utáni rész, a társadalombiztosítási járulék, az ÁFA, és sorolhatnám tovább még ezeket az adótételeket, ezeknek az együttes összege 1990-ben 809 milliárd forint volt vagy lesz, 1991-ben a tervezet szerint 1011 milliárd. Ez plusz 202 milliárd forint növekedést jelent.
De nem is ez az alapvető és legérdekesebb szám, hanem az, hogy ez a GDP-hez hogyan viszonyul. Ugyanis ez fogja kimutatni azt, hogy egy forint ma hány forintot vagy hány fillért ér.
A XVII. fejezet, PM-fejezet 26. számú mellékletében van egy táblázat, amely összefoglalja a személyi jövedelemadó-bevétel és adóterhelés alakulását. Itt be van mutatva, hogy mennyi lesz a várható GDP és mennyi az 1990-re eső.
Ha ehhez a két számhoz viszonyítjuk a lakosság összes jövedelmét és az általam az előbbiekben felsorolt összes adóterhet, amely szintén a lakosságot sújtja, akkor a következő viszonyszámokat kapjuk.
Az összes jövedelem a GDP-hez viszonyítva azt mutatja, hogy 1990-ben, tehát az idén, 68,1% az arány, 1991-ben pedig 70,1%. A különbség plusz 2%, tehát 2%-os növekedést mutat ez a viszonyszám, ami tartalmában azt jelenti, hogy a lakosság összes jövedelme a GDP-hez képest 2%-kal nő. Ezzel szemben az összes adó, szintén a GDP-hez viszonyítva, azt mutatja, hogy 1990-ben 39,5%, 1991-ben pedig 40,2% ez a viszonyszám. Itt a különbség plusz 0,7%, vagyis ez relatíve 1,3-os adóteher-csökkenést jelent. Ez volt az eredeti költségvetési táblázatban. Azóta itt kompromisszumok születtek, és új adótáblázat, új átcsoportosítások következtek – nem tudom, hogy az új képletben ezek a számok hogyan fognak megjelenni. Hangsúlyozom, hogy ez az eredeti, benyújtott költségvetési tervezetből nyert információ.
Ennek alapján azt lehet mondani, hogy az összes adóteher, ami a lakosság vállait nyomja, a forint relatív vásárlóértékében kifejezhető. Azt jelenti, hogy 100 forint elköltésénél 100 forintból 1990-ben 57,99 forintot fizetett a lakosság a költségvetésbe – vagy közvetlenül, jövedelemadóként, vagy pedig az általam az előzőekben kigyűjtött, más adónemekben, mint adóteher-viselő és mint -fizető tette ezt –, ezzel szemben 1991-ben 100 forintra vetítve az 57,31 fillér. Eszerint a kimutatás szerint tehát 60 fillérrel nőtt a forint értéke, ha ezek az adatok "ülnek". Azért tartom ezt feltétlenül fontosnak elmondani, mert rávilágít, mennyire igaza van azoknak, akik úgy gondolkodnak: igenis, nagyon lényeges az, miként oszlik meg a teher a társadalom egyes rétegei, egyes csoportjai között. Az átlagszám valahol mindig torzít – ettől még nagyon sokan kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy nem fogják tudni kifizetni a villanyszámlát, a fűtésdíjat, és sorolhatnám, hogy mit.
A költségvetési vitának egy másik aspektusára szeretnék rávilágítani – ez pedig az a dilemma, ami itt mindannyiunk számára megrajzolódott az elmúlt egy hónapban. Itt fölvetődött az a kérdés is, hogy ki az úr ebben a Házban, ebben a hazában: a bankok, a Világbank vagy valami más? Én azt hiszem, az adósok börtönébe kerültünk, és a börtönben általában a börtönőr az úr. Az elmúlt években olyan helyzetbe kerültünk, mint az adósok, hiszen ezt a törlesztést, ezt a 20 milliárd visszafizetést valahol vállalni kell – a nemzet becsületbeli ügye kell hogy legyen. Ez az az alapvető kérdés, ami miatt a dilemmánk oly nagy. Mikor járunk el helyesen: ha elfogadjuk ezt a költségvetést, amiről tudjuk, hogy nem a legjobb, vagy pedig nem fogadjuk el, de akkor mi lesz ennek az ára, mi lesz ennek az eredménye? Hogyha ezt a dilemmát megpróbáljuk megoldani, azt hiszem, lehetetlenre vállalkozunk, mert egyik eredményét sem tudjuk világosan megjósolni, csak vélelmezni – a kockázat viszont óriási.
Azért furcsa valami a számomra. Itt egy kicsit a történelmet – nem régmúlt történelmet, hanem az elmúlt hónap történelmét – szeretném feleleveníteni. A költségvetést 1990. november 30-án kapta kézbe a Képviselőház. Ezután, 1990. december 9-én, vasárnap – egy héttel később – a Hét című műsorban egy egészen furcsa interjúnak lehettünk a szem- és fültanúi, nevezetesen: Kis János, mielőtt még elmondta volna a pénzügyminiszter az expozét itt, a Parlamentben, bejelentette, hogy az SZDSZ nem tudja ezt a költségvetést megszavazni. Az expozé december 11-én, kedden hangzott el itt, a Parlamentben, és ugyanaznap az újság megerősítette, hogy a költségvetést nem fogja megszavazni az SZDSZ – itt van az aznapi újság a kezemben. (Mutatja.)
Szeretnék még egy nagyon érdekes dolgot kiemelni az előzményekből, ami szintén a közelmúlt történelme. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 24. ülésnapján, 1990. december 11-én, kedden a következő mondatok hangzottak el: "Az országnak szüksége van arra, hogy az év végéig, vagy nagyon rövid időn belül jóváhagyott költségvetéssel rendelkezzen. A felelősségünk pedig e tekintetben, azt gondolom, oszthatatlan. Rendkívül nagy a csábítás, belátom, hogy egy ellenzéki párt arra az elegáns álláspontra helyezkedjen, hogy távol tartja magát a felelősség megosztásától, távol tartja magát a konkrét, költségvetési törvényjavaslatot javító koncepcióktól és indítványoktól. Azt hiszem, nem tehetjük meg. Nem tehetjük meg, mert itt nem egyszerűen kormányzati koalíció és ellenzéki pártok felelősségéről, hanem mindenfajta pátoszt kerülendő – mégiscsak az ország sorsáról van szó. " (Taps.) Ezt mondta Békesi László december 11-én.
Aki ma kinyitotta az újságot, az láthatja, hogy az MSZP-voks: nem. Bejelentette Gál Zoltán, Katona Béla és Békesi László.
Még egy tény; itt van mindenkinek a kezében az 1990. december 27-28-29-30-i napirend. Ebben föl van sorolva, hogy a költségvetéshez mely pártok képviselői terjesztettek be módosító indítványokat. Én ezt összeszámoltam. A kormánypártiak harmincháromszor, az ellenzékiek hetvenkilencszer szerepelnek ezen a listán. Sokat példálóztak már ebben a Házban a főzésről meg a konyháról.
Ha a levest együtt kell megennünk, akkor vagy sózzuk együtt, vagy – amennyiben erre nem lehet lehetőséget találni – én azt kérem, hogy ne sózzák el a levesünket.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról és középről. Pető Iván jelentkezik.)
(12.15 órakor az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás foglalja el.)
