MARKÓ ISTVÁN (MDF)

Full text search

MARKÓ ISTVÁN (MDF)
MARKÓ ISTVÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan kérdésről nyitottunk általános vitát, amelynek a jelentőségét egy pillanatra sem feledhetjük. Ha magunkat szabad európai polgároknak véljük, félre kell tennünk indulatainkat, politikai előítéleteinket, hogy közösen alkothassuk meg azt a törvényt, amely emberek százezreinek nekikeseredett életérzését, piacgazdaságra épülő demokráciánk elkerülhetetlen negatívumait némiképpen oldhatja.
Ha a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról rendelkező törvénytervezet minőségét vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy a minisztérium mindent megtett annak érdekében, hogy az elénk vitára beterjesztett anyag megfeleljen a kérdéskör magas színvonalú kezelését igénylő elvárásainknak. Szakemberek tanulmányozták az ide vonatkozó európai és tengeren túli gyakorlatot, és a jónak ítélt, működőképes elemeket megpróbálták ötvözni a már elért itthoni gyakorlattal.
Ennyi bevezetés után engedjék meg, hogy röviden szóljak egy általam nagyon fontosnak ítélt kérdésről: a Szolidaritási Alapról! Annak, hogy erről szólok, egyrészt az az oka, hogy ezek a kötelező befizetések 1991. július 1-től pluszterhet jelentenek mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak. Ez a többlet, amely összesen 2%-ot tesz ki, nem jelentős, de hallva az előző vélekedéseket, tudva az Érdekegyeztető Tanács véleményét, tudom, hogy az elvonások emelkedésének a ténye sokak számára elfogadhatatlan. Ennek ellenére úgy érzem, hogy ebben az átmeneti időben – ezen az új társadalombiztosítási rendszer felállásáig eltartó időt értem – jelentkező többletteher elviselése vállalható.
A Szolidaritási Alappal kapcsolatos mondandóm másik része: az Alap erkölcsi szükségszerűségére szeretném ráirányítani a figyelmet. Úgy érzem, hogy a bajba jutott embereken kötelességem segíteni. Mindig elszorul a szívem, ha látom, hogy szegény emberek, kis pénzű nyugdíjasok egy-egy alapítvány kapcsán pénztárcájukhoz nyúlnak, és kicsinyke jövedelmükből adakoznak az arra jobban rászorulóknak, vagy máskor a nemzeti vagy felekezeti különbségek miatt egymással szemben áthághatatlan falakat emelő emberek minden ellenségeskedést feledve együtt adakoznak, gyakorolják az erényt, és óvják az emberi szolidaritást.
Hiszem, hogy létezik egy minden ember által elfogadott, kötelező szolidaritás is. Ha elfogadjuk az igazságos közteherviselés elvét, ha megkérdőjelezhetetlennek tartjuk, hogy befizetett adóinkból gondoskodni kell az árvákról, a szellemi fogyatékosokról, ha mindenkor gondoskodunk gyermekeink oktatásának alapellátásáról, akkor a különböző okok miatt önhibájukon kívül munkanélkülivé váló emberekről gondoskodnunk kell, hiszen ez a "segítsd felebarátodat" elv a legszebb emberi érzés, a szeretet ikertestvére.
Úgy gondolom, hogy ez a törvénytervezet a szociális piacgazdaság kiépítésének egyik záloga, éppen ezért a Gali Ákos képviselőtársammal egyeztetett módosító indítványaink beépítése után a tisztelt Háznak elfogadásra javaslom. Ezzel megteremtjük a sokat emlegetett szociális háló vázát, amelynek pozitív hatásait már 1991-ben érezni fogjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi